Vettel zokniban áll rajthoz az Orosz Nagydíjon - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Vettel zokniban áll rajthoz az Orosz Nagydíjon

A tradicionális versenyzőcipő helyett egy speciális zokniban versenyez majd a hétvégi Orosz Nagydíjon a Ferrari német versenyzője, Sebastian Vettel.

A négyszeres világbajnok az eredeti tervek szerint már Ausztráliában, a szezon első versenyén ezt használta volna, ám a Puma által gyártott új cipőket – melyek inkább már zokninak minősülnek – a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) csak most homologizálta.

Minderről az Auto Bild című német lap számolt be, mely megszólaltatta a Puma marketingmenedzserét, Gregor Hübnert is.

„A minimálisra igyekeztünk csökkenteni a versenyzőcipők súlyát” – mondta a szakember, majd elárulta azt is, új termékük mindössze 135 grammot nyom.

„A versenyző visszajelzése nagyon fontos, hiszen szeretnénk megadni neki azt, amit akar. És ebben eredményesek voltunk.”

HIRDETÉS

1

Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől

Vettel zokniban áll rajthoz az Orosz Nagydíjon
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján