Magabiztosan várja a hétvégi Monacói Nagydíjat a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, aki szerint csapata, a Ferrari végre megtörheti hosszú évek óta tartó nyeretlenségi sorozatát a hercegségben.
Magabiztosan várja a hétvégi Monacói Nagydíjat a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, aki szerint csapata, a Ferrari végre megtörheti hosszú évek óta tartó nyeretlenségi sorozatát a hercegségben.
A patinás olasz istálló utoljára 16 éve tudott versenyt nyerni Monte-Carlóban Michael Schumacher révén.
A Ferrari idén jó formában kezdte az évet, Vettel pedig jelenleg két győzelemmel élen áll a bajnoki összetettben.
A német csütörtökön azt mondta, biztos benne, hogy pár nap múlva a győzelemért harcolhat Monacóban is.
„Azt gondolom, nagyon erős csomagunk van, és nagyon erős csapatunk, szóval nincs mitől tartanunk” – fogalmazott a négyszeres világbajnok szerdán.
„Ha megnézzük az elmúlt pár évet, világos, hogy a Mercedes nagyon erős volt itt, szóval természetesen most is őket kell legyőznünk. De biztos vagyok abban, hogy jó hétvégénk lehet.”
Vettel hozzátette, úgy érzi, a Ferrari nemcsak a versenyen, hanem az időmérőn is legyűrheti a Mercedest. A maranellói gárda utoljára 2008-ban volt a pole-ban Felipe Massa révén.
„Igen, szerintem lehetséges. El kell kapnunk a ritmust, elvégre Monte-Carlóban sok múlik az önbizalmon, hinni kell az autóban. Meggyőződésem, hogy megvannak az eszközeink, tehát rajtunk múlik, hogy eltaláljuk-e a beállításokat.”
„A legfontosabb szerintem az, hogy ott vagyunk elöl. Mind az öt versenyen ott voltunk, és meg is nyerhettünk volna valamennyit, ha a dolgok másképp alakulnak. De nem így történt. Néha balszerencsések voltunk, máskor nem, de hosszú szezon áll előttünk”