16 év után ismét nyerni tudott Monte-Carlo utcáin a Ferrari! Sebastian Vettel elsőként szelte át a célvonalat, míg a pole-ból induló Kimi Räikkönen második lett, megelőzve Daniel Ricciardót.
16 év után ismét nyerni tudott Monte-Carlo utcáin a Ferrari! Sebastian Vettel elsőként szelte át a célvonalat, míg a pole-ból induló Kimi Räikkönen második lett, megelőzve Daniel Ricciardót.
A rajtot hibátlanul teljesítette az élmezőny, csak a két Red Bull vívott szorosabb csatát egymással, azoban végül köztük is maradt az eredeti sorrend. A Ferrarik ezután elkezdték kiépíteni előnyüket, Bottas pedig nem tudott előzési távolságba kerülni hozzájuk képest.
A pályán nem láthattunk sok akciót, a taktikákat illetően viszont nagy harc alakult ki, a kiállásokat követően pedig több pozícióváltás is történt: Sebastian Vettel néhány rendkívül gyors kört követően megelőzte a korábban kiálló csapattársát, Kimi Räikkönent, és ezzel átvette a vezetést a Monacói Nagydíjon.
Helycsere történt a Red Bullnál is, sőt Valtteri Bottas is elveszítette a harmadik pozícióját Daniel Ricciardóval szemben. Lewis Hamilton a 13. rajtpozícióból indulva a 7. helyig tudott felzárkózni, és ez a verseny végéig így is maradt.
A verseny ezt követően sokáig akciók nélkül zajlott, amikor is a Fernando Alonso helyére beugró Jenson Button Pascal Wehrleinnal keveredett párharcba, és furcsa ütközés lett az eset vége: kerekeik összeértek, az autó pedig a védőkorláttal párhuzamosan, kék kerekén állt meg. Az eset szerencsére csak ijesztő volt, de Wehrlein sérülések nélkül úszta meg az incidenst – ám jó néhány percet kellett várnia, hogy kiszabadítsák az autóból.
Az ütközés miatt Jenson Button számára is véget ért a futam, így a brit idei első és várhatóan utolsó versenyét idő előtt kellett abbahagynia.
A biztonsági autó ekkor a pályára lépett, és ezalatt a Sauber másik autóját is elveszítette: Marcus Ericsson a safety car előtt hajtott a gumifalba, így számára is véget ért a verseny.
Alighogy zöld jelzést kapott a mezőny, Stoffel Vandoorne is a falnak ütközött, miután Sergio Perezzel keveredett csatába. A mexikóinak nem ez volt az első akciója, amelynek baleset lett a vége, ugyanis néhány körrel később Daniil Kvyatnak ment neki – az orosz számára így szinténbefejeződött a futam.
Vettel végül magabiztos győzelmet aratott csapattársa, Räikkönen előtt, a harmadik helyre pedig Daniel Ricciardo érkezett meg. Verstappen végül nem tudta legyőzni Valtteri Bottast az utolsó, biztonsági autós periódust követő hajrában. Carlos Sainz a hatodik helyre hozta be a Toro Rossót, a hetedik helyen pedig Lewis Hamilton végzett, aki kihozta a maximumot a lehetőségeiből.
A Haas csapata elégedett lehet, ugyanis mindkét versenyzőjük pontot szerzett: Romain Grosjean a nyolcadik, Kevin Magnussen a tizedik helyen végzett, a kilencedik helyen pedig Felipe Massa zárt a Williamsszel. A versenyt összesen 13-an fejezték be: Lance Stroll számára is véget ért a futam idő előtt, miután fékproblémák miatt a bokszba hajtott.