Soha nem volt még olyan szokatlan a Mercedes versenyautójának vezethetősége, mint a múlt hétvégi Monacói Nagydíjon – mondta Lewis Hamilton, aki rengeteget küszködött az utcai pályán.
Soha nem volt még olyan szokatlan a Mercedes versenyautójának vezethetősége, mint a múlt hétvégi Monacói Nagydíjon – mondta Lewis Hamilton, aki rengeteget küszködött az utcai pályán.
A brit versenyző csak a 13. helyről rajtolhatott Monte-Carlóban, és végül a 7. pozícióban fejezte be a futamot.
Miután Sebastian Vettel nyert, a ferraris növelte előnyét az összetettben, mely így már 25 pont Hamilton előtt.
„Nem volt egy „boldog” autó, az biztos” – mondta Hamilton az autó vezethetőségével kapcsolatos problémákra reflektálva.
„A Mercedesnél eltöltött éveim alatt soha nem volt még ennyire szokatlan az autó viselkedése. De azt gondolom, ez még semmit sem von le abból, hogy egy nagyszerű versenyautónk van. Talán egyszerűen csak arról van szó, hogy nem sikerült jól kihegyeznünk erre a hétvégére.”
„Szóval összeülünk majd, és a következő versenyekre olyanná varázsoljuk, amilyennek lennie kell, megpróbáljuk kicsit jobban megérteni az ultralágy gumikat, és megerősödve térünk vissza.”
Hamilton azt mondja, a Ferrari szemmel láthatóan előnyben van, autója ugyanis minden típusú pályán jól üzemel.
„A Ferrari látszólag mindenhol jól működik, szóval nagyon komoly ellenfelekké váltak. A következő 14 verseny nagyon-nagyon nehéz lesz.”
„Az ő autójuk a legjobb, egy kicsit talán olyan, mint amilyen a miénk volt tavaly, az ugyanis mindenhol remekül működött. A mostanival nem ez a helyzet.”
„De minél több versenyt megteszünk, annál többet tanulunk, és annál erősebbek vagyunk. Itt is értékes pontokat szereztünk. Tudjuk, hogy a Ferrari sem golyóálló, lesznek még problémáik. Szóval majd meglátjuk.”