Döntött az FIA: Nagyot húzhatott új motorjával a Mercedes - F1VILÁG.HU

Döntött az FIA: Nagyot húzhatott új motorjával a Mercedes

HIRDETÉS
Fotó: Mercedes AMG Petronas Motorsport
HIRDETÉS

A Forma-1 irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nemrég megerősítette, a Mercedes gyári csapata a szezon hátralévő részében úgy üzemeltetheti V6-os erőforrását, hogy az több olajat égethet el – a német gyártó a múlt hétvégi, belgiumi versenyen vetette be új specifikációjú erőforrását.

Az Olasz Nagydíjtól kezdve az FIA új olajégetésre vonatkozó limitet vezet be, egészen pontosan 100 kilométerenként 0,9 liter olaj elégetésére lesz lehetőségük a gyártóknak, a Mercedesnél azonban résen voltak, és még az új szabály életbe lépése előtt bevetették vadonatúj erőforrásukat Belgiumban.

Az FIA által júliusban kiadott technikai direktíva szerint azok a motorok, melyeket még a monzai hétvége előtt vetettek be, a továbbiakban is 1,2 liter olajat égethetnek el 100 kilométerenként.

Mindazonáltal volt némi bizonytalanság az F1-es bokszutcában, egy másik szabály ugyanis azt mondja ki, hogy a partnercsapatoknak ugyanolyan specifikáció szerint kell működtetniük motorjaikat, mint ahogy azt a gyári istállók teszik. Ez pedig azt jelentette volna, hogy a Mercedesnek is át kell állnia a 0,9 literes limitre, amint partnercsapataik bevetik utolsó erőforrásaikat a szezonba.

Az FIA végül állást foglalt az ügyben, és kijelentette: a Mercedes a technikai direktívának megfelelően 1,2 liter olajat égethet el 100 km-en, V6-os motorja ugyanis már az Olasz Nagydíj előtt használatban volt.

A szabályok viszont kimondják, hogy a Mercedes partnercsapatai – amint bevetik utolsó motorjaikat – a 0,9 literes limitnek kell, hogy megfeleljenek.

„Ha egy belső égésű motoregységet Monzában, vagy az azt követő versenyhétvégéken vetnek be, akkor az olajfogyasztásának 0,9 liter alatt kell lennie 100 km-en” – fogalmazott az FIA szóvivője.

„Ha egy belső égésű motoregységet Spában, vagy Spa előtt vetettek be, akkor az olajfogyasztásának 1,2 liter alatt kell lennie 100 km-en.”

Az FIA álláspontja szerint egy motor akkor tekinthető használtnak, ha az autó időmérő transzpondere úgy érzékeli, hogy a versenyautó elhagyta a bokszutcát.

Hirdetés

A hírek szerint az, hogy a Mercedes Belgiumban bevetette legújabb motorspecifikációját, némi nyugtalanságot okozott a Ferrarinál, az olaszok ugyanis nem számítottak arra, hogy bárki is új motorral érkezik Spa-Francorchampsba.

Ráadásul az új szabályok miatt a Ferrari, ha beveti új motorját, 100 kilométerenként már csak 0,9 liter olajat égethet el, ez pedig teljesítménybeli hátrányt jelenthet.

[tie_full_img][/tie_full_img]

Toto Wolff, a Mercedes motorsport-főnöke Belgiumban úgy fogalmazott, szívesen leülnek egyeztetni az olaszokkal, ha azok úgy érzik, hátrányba kerültek az új szabályozás miatt.

„Kemény versenytársak vagyunk, de a kapcsolatunk olyan, hogyha probléma merül fel, összedugjuk a fejünket, és zárt ajtók mögött megvitatjuk” – mondta a szakember.

„Eddig még nem merült fel semmi. De óvatosnak kell lennünk, hogy ezeket a dolgokat ne a nyilvánosság előtt intézzük, mert az nem helyes. De nem aggódom emiatt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!