Nem ez lesz a Renault végleges festése - F1VILÁG.HU

Nem ez lesz a Renault végleges festése

HIRDETÉS
Nem a szerdán bemutatott fényezéssel szerepelnek majd a Renault versenyautói a 2020-as Forma-1-es bajnokságban – erősítette meg az istálló.

A francia gárda Párizsban tartotta csapatbemutatóját, melyen azonban az új, R.S.20-as versenyautó nem volt jelen: csupán néhány 3D-s grafikát tettek közzé róla, ráadásul ezen is fekete színben „pompázik” az új masina.

A csapat a február 19-én kezdődő barcelonai teszteken mutatja meg teljes valójában az új versenyautót – természetesen más színösszeállításban.

Cyril Abiteboul, az istálló vezetője mindenesetre elárulta, komoly reményeket fűznek az új szezonhoz, még akkor is, ha minél előbb szeretnének átállni a 2021-es modell fejlesztésére.

„Vissza kell szereznünk az önbizalmunkat és a csapatszellemet, hogy a legtöbbet hozzuk ki mindenkiből” – mondta a szakember. „A konstruktőri 4. hely visszaszerzése marad a célunk.”

„Az előttünk álló idény előtt három prioritás lesz az előszezonban: a megbízhatóság kezdettől fogva, magas szintű fejlesztések az idény elején, és jó konverziós ráta a pályán.”

Fotó: Renault

A csapatnál idén is Daniel Ricciardo lesz az egyik versenyző, Nico Hülkenberg helyét azonban Esteban Ocon vette át.

„Alig várom már, hogy teszteljem az új autót Barcelonában” – mondta a francia pilóta.

„Sok időnk volt felkészülni, és úgy érzem, készen állok a kihívásra. Nagyon várom már, hogy ismét versenyezzek.”

„Rengeteg az új elem az autón, a srácok pedig nagyon keményen dolgoztak azon, hogy javítsanak a teljesítményen. A Forma-1-ben minden a részleteken múlik, és én elég sok részletet láttam már a Renault R.S.20-as autójából.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Nem ez lesz a Renault végleges festése
McLaren: A csapatutasításokkal a jövőbeli sikereinket tennénk kockára
Horner azonnali fejlődést vár Pereztől
Antonelli beülhet Hamilton autójába Mexikóban
400. F1-es nagydíjára készül Alonso: Még van mit elérnem a sportban!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!