A 2013-as lehet Räikkönen utolsó éve az F1-ben

Kimi Räikkönen nemrég írta alá 2013-ra érvényes szerződését a Lotus istállóval, de arra vonatkozóan még nincsenek tervei, hogy mit csinál majd annak lejárta után.


Kimi Räikkönen nemrég írta alá 2013-ra érvényes szerződését a Lotus istállóval, de arra vonatkozóan még nincsenek tervei, hogy mit csinál majd annak lejárta után.

A Forma-1-be kétéves ralis kitérő után idén visszatérő finn azonban nem zárja ki annak lehetőségét sem, hogy a 2013-as lesz az utolsó éve az F1-ben.

„Szerződésem van 2013-ra, a többit majd meglátjuk. A 2013-as lehet az utolsó évem a sorozatban, de az is benne van, hogy tovább folytatom.”

„Soha nem tudhatod. Jelenleg élvezem azt, amit csinálok”- nyilatkozta a Forma-1 hivatalos honlapján Räikkönen, akitől már megszokhattuk, hogy sosem tervez előre hosszú távra.

Stílusa is egyedi, de valószínűleg rajongói többsége éppen emiatt kedveli. Ők megnyugodhatnak, esze ágában sincs megváltozni: „Én csak teszem a saját dolgomat. Egyeseknek ez tetszik, másoknak nem. Én azonban sosem nem azért cselekedtem, hogy valakinek is megfeleljek.”

A finn világbajnok visszatérése egyébként remekül sikerült, egész évben stabilan az élmezőnyben autózott, és a kiváló teljesítmény megkoronázásaként két hete megnyerte az Abu Dhabi Nagydíjat. Räikkönen jelenleg az összetett pontverseny harmadik helyén áll.

Görgess tovább, ez is érdekelhet!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS