Egyelőre csak és kizárólag a 2013-as bajnoki idényre, nem pedig jövő évi versenyzőpárosára fókuszál a Ferrari Forma-1-es csapata – jelentette ki a gárdát irányító Stefano Domenicali.
Egyelőre csak és kizárólag a 2013-as bajnoki idényre, nem pedig jövő évi versenyzőpárosára fókuszál a Ferrari Forma-1-es csapata – jelentette ki a gárdát irányító Stefano Domenicali.
A legfrissebb hírek szerint jó esély van arra, hogy a Ferrari korábbi világbajnoka, Kimi Räikkönen jövőre visszatér a patinás olasz istállóhoz, ahol Felipe Massát válthatja, így 2014-ben Fernando Alonso csapattársaként versenyezhet a Forma-1-ben.
A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali azonban kedden úgy nyilatkozott, egyelőre eszük ágában sincs a versenyzőkérdéssel foglalkozni, az idei bajnokság ugyanis jelenleg prioritást élvez számukra.
„Számos alkalommal kifejtettük már korábban: a versenyzőkérdés egyáltalán nem élvez még prioritást” – mondta a szakember. „Ami számít, hogy Fernandónak és Felipének a lehető legjobb esélyt megadjuk arra, hogy a többiek előtt végezzenek a bajnokságban, a siker érdekében pedig mindenkinek végeznie kell a munkáját legjobb képességei szerint.”
„Ha győztes autót adunk a kezükbe, akkor tudni fogják, hogyan nyerjenek vele – ebben biztos vagyok. Ha mindannyian hiszünk benne, meg tudjuk csinálni.”
Az AUTOSPORT című angol szaklap értesülések szerint a Ferrari leghamarabb az Olasz Nagydíjat követően kezd el foglalkozni a jövő évi versenyzőpárosra vonatkozó kérdéssel, ekkor ugyanis kiderül, mennyire is versenyképes autója, illetve pilótája, Felipe Massa.
Domenicali elárulta, osztja az elnök, Luca di Montezemolo véleményét abban, hogy minden tudásukat latba vetve meg kell próbálniuk megakadályozni Sebastian Vettelt abban, hogy bezsebelje negyedik bajnoki diadalát is.
„Elég sokat beszélnek a jövőről a vállalaton kívül, de nekünk a jelenre kell koncentrálnunk, a bajnoki küzdelemre” – magyarázta az olasz. „Az elnökünk által a nyári szünet előtt mondottaknak ingerként kell szolgálniuk számunkra, mert egy remek családapától származtak, aki tényleg csapatunk gyökerét alkotja. Észben kell tartanunk mindazt, amit ő mondott, és össze kell állniuk a dolgoknak – már hétvégén, Spában is.”
Bár Fernando Alonso hátránya jelenleg 39 pont a listavezető Vettel mögött, Domenicali szerint okkal hiszik azt, hogy még van esélyük a bajnoki cím megnyerésére.
„Még teljesen nyitott a dolog. Kilenc verseny van hátra, ami azt jelenti, hogy 225 pont gyűjthető – a célok, melyeket a szezon elején tűztünk ki magunk elé, még abszolút elérhetők.”
„Való igaz, hogy nehéz időszakon mentünk keresztül, főleg júliusban, de most itt az ideje annak, hogy a Ferrari reagáljon, ahogy azt tőle elvárják. A feladatunk nagyon egyszerű: Fernandónak és Felipének a lehető leggyorsabb autót kell adnunk.”
„Nem szeretném azt látni, hogy a csapaton belül valaki nem hisz a feltámadásban. Mindenki egy láncszem a gépezetben. Mi vagyunk a Ferrari, és a történelem arra tanított meg minket, hogy soha ne fogadjuk el a vereséget.”