Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke szerint a 2008-as év a bizonyíték arra, hogy versenyzőjük, Felipe Massa a nehéz kezdés ellenére magára találhat, és jó teljesítmény nyújthat még 2012-ben.
Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke szerint a 2008-as év a bizonyíték arra, hogy versenyzőjük, Felipe Massa a nehéz kezdés ellenére magára találhat, és jó teljesítmény nyújthat a 2012-es idény hátralévő részében.
A brazil számára kiábrándítóan indult az év, hiszen sem Ausztráliában, sem Malajziában nem tudott pontot szerezni, miközben csapattársa, Fernando Alonso a meglehetősen gyengének mondott F2012-essel megnyerte a múlt hétvégi Maláj Nagydíjat, így vezeti a bajnoki tabellát.
Habár a nemzetközi sajtóban Massa Ferraritól való távozását rebesgetik, a maranellói gárda kiáll a 30 éves pilóta mellett, és mindent megtesz azért, hogy segítse felzárkózását.
„Pontosan emlékszem, amikor négy évvel ezelőtt versenyzőnk, Kimi Räikkönen malajziai győzelme után Felipe majdhogynem ugyanebben a cipőben járt” – mondta a Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali.
„A sajtó akkor az azonnali lecserélését követelte, és pedig a lehető legjobban válaszolt, köszönhetően a csapat támogatásának: a következő három versenyt megnyerte.”
„Mindannyian tudjuk, hogy végződött az a szezon, a brazil gyakorlatilag világbajnok lett, még ha csak néhány másodpercre is. Mi pedig megszereztük 16. konstruktőri bajnoki címünket.”
„Felipe változtatott a tervein, és ahelyett, hogy hazautazott volna Brazíliába, a családjához, holnap a mérnökökkel fog dolgozni Maranellóban, hogy nyugodtan kielemezzék mindazt, amit az elmúlt két versenyen történt. Megpróbálják megérteni, miért nem tudta azt a teljesítményt nyújtani, amire egyébként képes.”
„Ez a megfelelő hozzáállás, mi pedig itt vagyunk, készen arra, hogy segítsük őt.”