A Lotus még hisz Räikkönen maradásában - F1VILÁG.HU

A Lotus még hisz Räikkönen maradásában

HIRDETÉS

A háromszoros Forma-1-es világbajnok Jackie Stewart szerint a száguldó cirkusz 2007-es legjobbja, Kimi Räikkönen jobban tenné, ha jövőre is jelenlegi csapatával, a Lotusszal vágna neki a sorozat küzdelmeinek.


A háromszoros Forma-1-es világbajnok Jackie Stewart szerint a száguldó cirkusz 2007-es legjobbja, Kimi Räikkönen jobban tenné, ha jövőre is jelenlegi csapatával, a Lotusszal vágna neki a sorozat küzdelmeinek.

A német sajtóban gyakorlatilag tényként kezelik, Räikkönen 2014-ben visszatér a Ferrarihoz, ahol Fernando Alonso csapattársaként bizonyíthat majd.

A Lotusnál még mindig bíznak abban, megtarthatják a finn versenyzőt a jövő évre – Eric Boullier csapatfőnök a Motorsport-Total.com című német szaklapnak nyilatkozva elmondta, véleménye szerint versenyzőjük még nem döntött a jövőjéről.

„Szerintem még semmi sincs eldöntve. Egyébként Kimi maga is ezt mondta nekem” – mondta a francia szakember Monzában.

„Kimi most olyan helyzetben van, melyben saját maga dönthet. Tudja, mit kaphat meg tőlünk. Ha egy másik csapathoz szerződik, nem igazán tudja majd, mire számítson.”

Ha Räikkönen jövőre valóban a Ferrarihoz szerződhet, komoly ellentét alakulhat majd ki csapaton belül, hiszen Fernando Alonso a Santander bank évi 30 millió eurós támogatásával annak idején azért szerződött a maranellói gárdához, hogy közösen világbajnoki címet szerezzenek.

Sir Jackie Stewart, a Forma-1 háromszoros világbajnoka éppen ezért azt tanácsolja Räikkönennek, maradjon ott, ahol van.

„Az ő helyében én a Lotusnál maradnék” – fogalmazott a skót ex-versenyző. „Kimi a Lotusnál elsőszámú versenyző. A Ferrarinál Alonso hatalmas befolyással bír. Nem hinném, hogy szüksége lenne konkurenciára saját csapatán belül.”

Stewart a Lotus Forma-1-es csapatának nagyköveteként bevallottan elfogult, és véleménye szerint Räikkönen hamarosan tényleg dönteni fog jövőjéről.

Hirdetés

„Azt hiszem, a következő hét napban dönteni fog. De ő egy nagyon ambiciózus ember, aki képes felvenni a harcot az élen.”

„Kimi egy nagy név, és rengeteg rajongója van. Nem tudom, a Santander mennyi üzletet bonyolít le Finnországban, de szerintem a szurkolók elsősorban egy sikeres csapatot szeretnének. Én személy szerint nem tudom elképzelni Kimit másodhegedűsként. A Ferrarinál viszont nagyon nehéz lenne neki elsőszámú pilótának lennie.”

„[Felipe] Massa egy jó másodhegedűs, de vannak hullámvölgyei. Egy megbízható pilótára van szükségük – mint amilyen Mark Webber Sebastian Vettel oldalán. Ha Kimi odaszerződik, biztosan nem fogad el egy ilyen szerepet – ő sikeres akar lenni. De nem vagyok biztos abban, hogy ilyen felállással ez működne.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!