A McLaren elismeri, nem lesz könnyű a 2014-es idény - F1VILÁG.HU

A McLaren elismeri, nem lesz könnyű a 2014-es idény

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Jövőre kétségkívül nem lesz már olyan szoros a partnerség a McLaren, illetve jelenlegi motorszállítója, a Mercedes között – ezt maga Sam Michael, a wokingi gárda sportigazgatója árulta el.


Jövőre kétségkívül nem lesz már olyan szoros a partnerség a McLaren, illetve jelenlegi motorszállítója, a Mercedes között – ezt maga Sam Michael, a wokingi gárda sportigazgatója árulta el.

A patinás angol istálló 2015-ben újra szövetségre lép egykori partnerével, a Hondával, a japán manufaktúra ugyanis úgy döntött, visszatér a Forma-1-be.

A McLaren számára tehát egy hosszú és eredményes együttműködés ér majd véget jövőre, hiszen búcsúzik a Mercedestől.

Sam Michael elmondta, bár hosszú ideje dolgoznak együtt a Mercedesszel, kétségkívül érezni fogják majd a hatását annak, hogy a 2014-es lesz az utolsó bajnoki idényük együtt.

„Kétségtelen, hogyha véget ér egy kapcsolat, legyen az motorpartnerség, vagy bármi más, akkor a partnerkapcsolat már nem lesz olyan, mint az elején, vagy a közepén” – mondta a szakember az AUTOSPORT-nak.

„De ez egy nagyon hosszú együttműködés volt. A Mercedes jól ismer bennünket, és mi is ismerjük az ottaniakat. Nyilvánvalóan nem volt ez olyan nagy meglepetés a Mercedes számára, hiszen közel állunk hozzájuk. Pontosan tisztában voltak azzal, hogy így alakulhat.”

Bár a McLarennél biztosak abban, sikeres együttműködést folytatnak majd a Hondával, Michael szerint egyelőre nehéz megmondani, első közös idényükben milyen eredményekre lesznek majd képesek.

„Nem tudom. Még túl korai megjósolni, hogy teljesítünk. Egyértelmű, hogy nem fogunk ígérgetni, és inkább megpróbálunk felülteljesíteni.”

A McLaren sportigazgatója kizárta annak lehetőségét, hogy a Honda egy korai tesztlehetőséget kap majd valamelyik versenyautójukkal.

Hirdetés

„A tesztekre vonatkozó szabályok magukban foglalják a tavalyi és a jövő évi autókat is, szóval a McLaren csapatként nem tudja átnyújtani nekik a 2014-es kasztnit. Illetve a 2013-as versenyautóval sem dolgozhatnak majd 2014-ben. Ezt kimondják a sport szabályai.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!