Orosz Nagydíj

A McLaren nem lepődött meg Hamilton reakcióján

A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh szerint semmi különös nincsen abban, hogy Lewis Hamilton mérsékelten ünnepelte idei első pole pozícióját Koreában.


A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh szerint semmi különös nincsen abban, hogy Lewis Hamilton mérsékelten ünnepelte idei első pole pozícióját Koreában.

Az idei évben megszokhattuk, hogy Sebastian Vettel és a Red Bull csapat látványosan boldog egy-egy megszerzett pole pozíciója után, ám most, hogy Hamilton véget vetett az energiaital-gyárosok eddigi egyeduralmának, az ünneplés valahogy elmaradt.

A brit versenyző pedig nagy dolgot vitt véghez, hiszen az idei évben eddig csak neki sikerült megvernie a Red Bullt az időmérő edzésen, ehhez képest mégsem tűnt különösebben boldognak.

„Nem muszáj látványos ünneplést csapni” – mondta Whitmarsh. „Az igazság az, hogy minden versenyzőnek más a stílusa, mások a nézetei. Mindannyian élvezzük a pillanatot, ugyanakkor koncentráltak is vagyunk, és azon dolgozunk, hogy a versenyen jól teljesítsünk, hiszen ott osztják a pontokat.”

Hamilton szintén elmondta, hogy nagyon örül idei első rajtelsőségének, amit igazából csak néhány kanyarral utolsó mért köre után tudott meg, mikor Vettel is befejezte gyorskörét.

„Nem voltam kapcsolatban a csapattal a rádión” – mondta. „Nagyon jól éreztem magam az autóban. Nem is tudtam, hogy az enyém a pole, csak a harmadik-negyedik kanyarban hallottam. Régóta nem volt ilyenben részem, így nagyon jó érzés volt.”

Arra a kérdésre, hogy miért nem volt felhőtlenül boldog, esetleg megváltozott-e a hozzáállása az elmúlt versenyeken történt incidensek és botrányok után, Hamilton így felelt: „Nem. Én mindig ugyanaz vagyok. Boldog vagyok, örülök, hogy az élről rajtolhatok vasárnap.”

„Örülök, hogy sikerült összerakni egy kvalifikációt és az első két sorból rajtolhatunk. Egy kiváló időmérő volt a mai számunkra. Semmit nem változtattam és nem is tervezem, hogy változtatni fogok. Minden ugyanaz, mint volt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS