A McLarennel szövetkezik a Virgin - F1VILÁG.HU

A McLarennel szövetkezik a Virgin

HIRDETÉS

A Virgin Racing alakulata hétfőn délelőtt hivatalos közleményben tudatta, hogy technikai megállapodást írt alá a Forma-1 egyik élcsapatával, a McLaren-Mercedesszel.


A Virgin Racing alakulata hétfőn délelőtt hivatalos közleményben tudatta, hogy technikai megállapodást írt alá a Forma-1 egyik élcsapatával, a McLaren-Mercedesszel.

Alig néhány héttel azután, hogy a brit alakulat bejelentette, megválik technikai igazgatójától, Nick Wirth-től, a Virgin nemrégiben együttműködési megállapodást írt alá a wokingi gárdával, melynek részeként használhatják majd a McLaren tesztüzemeit, szimulátorait és számítógépes rendszereit, valamint mindemellett a csapat szélcsatornáját is.

Andy Webb, a Virgin ügyvezető igazgatója elmondta, komoly célokat fogalmaztak meg maguknak a jövőre nézve, és nagyon örül annak, hogy a királykategória egyik legpatinásabb alakulatával léphettek szövetségre.

A szakember hozzátette, meggyőződése, hogy rövid időn belül profitálnak majd a megállapodásból.

A McLarent irányító Martin Whitmarsh elmondta, csapata elismeri a Virgin által az elmúlt időszakban elvégzett kemény munkát, és remélik, hogy a partnerkapcsolattal hozzájárulhatnak az ifjú csapat előmeneteléhez.

A McLaren egyébként már több éve sikeres technikai segítséget nyújt a Force India csapatának is.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!