A McLarentől igazolt szakembert a Team Lotus - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

A McLarentől igazolt szakembert a Team Lotus

ADVERTISEMENT

A Team Lotus megerősítette technikai csapatát a McLaren aerodinamikai vezetője, John Iley leigazolásával, ami szintén azt bizonyítja, hogy a kiscsapat igenis komolyan gondolja a Forma-1-et.

Norris szerint a Mercedes belháborúja a McLaren malmára hajthatja a vizet

A Team Lotus megerősítette technikai csapatát a McLaren aerodinamikai vezetője, John Iley leigazolásával, ami szintén azt bizonyítja, hogy a kiscsapat igenis komolyan gondolja a Forma-1-et.

Iley, aki korábban már dolgozott a Team Lotus technikai vezetője, Mike Gascoyne mellett a Jordan és a Renault istállónál, az elmúlt időszakban a Ferrari és a McLaren csapatait erősítette.

Bár a hír még nem hivatalos, megbízható források szerint a szakember már fizetett szabadságát tölti a McLarennél, és szerződése majd a jövő év közepétől szabadítja fel, ami azt jelenti, hogy csak a Caterham 2013-as versenygépének tervezésében veheti ki a részét teljes egészében.

Egyes források szerint a csapat hamarosan elköltözik hinghami bázisáról, és birtokába veszi a korábban az Arrows és a Super Aguri által használt leafieldi főhadiszállást.

A McLarentől igazolt szakembert a Team Lotus
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján
Gasly nagyot álmodik: az Alpine a nyári szünet után már a McLarent és a Ferrarit szorongatná
Alonso reagált Newey aggodalmára: „Nem olyan nehéz, mint gondolod!”