Toto Wolff, a Mercedes motorsport-főnöke cáfolta azokat a sajtóhíreket, melyek szerint a jövőben megkörnyékeznék a kétszeres világbajnok Fernando Alonsót.
Toto Wolff, a Mercedes motorsport-főnöke cáfolta azokat a sajtóhíreket, melyek szerint a jövőben megkörnyékeznék a kétszeres világbajnok Fernando Alonsót.
A pletykák szerint a német istálló szívesen ülne le tárgyalni a Ferrari teljesítménye miatt kétségkívül frusztrált spanyollal, a Mercedesnél azonban rögtön igyekeztek cáfolni mindezt és elhintették, Nico Rosberg szerződése is hosszú távra szól.
Ha Alonso mégis a Mercedesnél kötne ki, úgy ismét Lewis Hamilton csapattársa lehetne – mint ismert, a két versenyző 2007-ben már versenyzett egy csapatban, rivalizálásuk azonban a bajnoki cím szempontjából végzetesnek bizonyult.
Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója azonban Kanadában úgy nyilatkozott, a Mercedes csapatán belüli jelenlegi párharc össze sem hasonlítható a McLarennél látottakkal.
„Hagyjuk harcolni őket, amíg nem válik piszkossá a háború kettejük között” – mondta a szakember.
„Egy olyan konfliktus, mint amilyen Alonso és Hamilton között felmerült anno, itt nem fordulhat elő. Ha ilyesmi mégis megtörténne, az komoly következményekkel járna.”
Az Alonso érkezésével kapcsolatos pletykákra reagálva Wolff hozzátette, a spanyol biztosan nem lesz a csapat versenyzője, „legalábbis a belátható jövőben”.
Elsősorban azért, mert Hamiltonnak és Rosbergnek is „hosszú távra szóló szerződése van”.
„Fernando a mezőny egyik legjobbja, de nem szerepel a terveink között az, hogy változtatunk a felállásunkon.”