A Pirelli máris reagált Sebastian Vettel kritikájára a Belga Nagydíj versenyét követően, a német ugyanis éles szavakkal illette a gyártót, amiért az abroncsa szétrobbant.
A Pirelli máris reagált Sebastian Vettel kritikájára a Belga Nagydíj versenyét követően, a német ugyanis éles szavakkal illette a gyártót, amiért az abroncsa szétrobbant.
Vettel a futamot követően felháborodásának adott hangot, amiért jobb hátsó gumija „a semmiből” lett defektes, és szerinte, ha néhány méterrel korábban történik a dolog, akkor súlyos következményei lehettek volna az esetnek.
A Pirelli motorsport-igazgatója, Paul Hembery a BBC-nek adott nyilatkozatában elmondta, kicsit meglepődtek azon, hogy Vettel egykiállásos taktikát választott.
„Ő volt az egyetlen, aki ezt csinálta. Mi kétkiállásos versennyel számoltunk, néhányan megpróbálkoztak a hárommal. Néha a csapatok kipróbálnak más stratégiát is, és ha ezzel kivételes eredményeket tudnak elérni, akkor igazi zsenik.”
Vettel reakciójában súlyos szavakat használt és elfogadhatatlannak tartja, hogy az abroncsok egyszerűen felrobbanhatnak. Hembery elmondta, nem haragszik a német versenyző hirtelen felindulása miatt.
„Joga van kételkedni. Forrófejű, mérges és csalódott, amiért nem tudta elérni azt az eredményt, amit szeretett volna. Nem fogom ezért kritizálni őt.”