A Red Bull bizonyítaná, hogy Hamilton szándékosan ütközött Verstappennek? - F1VILÁG.HU

A Red Bull bizonyítaná, hogy Hamilton szándékosan ütközött Verstappennek?

HIRDETÉS
A jelenleg a Sky Sports F1 televízió szakértőjeként tevékenykedő Martin Brundle szerint a Red Bull Forma-1-es csapatánál meg vannak győződve arról, Lewis Hamilton szándékosan okozott balesetet a múlt hétvégi Brit Nagydíjon.

A Mercedes hétszeres világbajnoka a silverstone-i verseny nyitókörében agresszíven támadta a pole pozícióból induló Max Verstappent, a holland azonban keményen védekezett.

Hamilton a Copse nevű gyors jobbosban indított támadást a Red Bull pilótája ellen, a manővernek azonban baleset lett a vége: Hamilton folytatni tudta a futamot, Verstappen azonban nagy sebességgel a gumifalnak ütközött.

A versenybírók a címvédőt tartották vétkesnek a balesetben, emiatt pedig 10 másodperces büntetéssel sújtották – Hamilton viszont ennek ellenére megnyerte a versenyt, és 8 pontra csökkentette hátrányát a tabellán Verstappennel szemben.

A kedélyek pedig azóta sem igazán csitulnak: a Red Bull részéről felmerült annak lehetősége is, hogy kérvényt nyújtanak be annak érdekében, hogy keményebb büntetést kapjon Hamilton. Az energiaital-gyárosok részéről érkező nyilatkozatok szerint viszont ebben ők sem igazán hisznek, ahhoz ugyanis, hogy ismét elővegyék az ügyet a stewardok, új bizonyítékokkal kellene előállniuk.

Az egykori F1-es pilóta, Martin Brundle ugyanakkor úgy tudja, a Red Bullnál szentül hiszik, Hamilton szándékosan okozott balesetet.

„Szombaton a sprintkvalifikáción Lewis hasonló helyzetbe került, de kívülre került, és fel kellett adnia a dolgot, ami a győzelembe került – és már akkor eldöntötte, hogy nem fog még egyszer ilyen hibát elkövetni” – fogalmazott a Sky Sports F1 szakértőjeként dolgozó ex-versenyző.

„Úgy gondolom, azt is eldöntötte, hogy már túl sokszor engedett Max agressziójának – például Imolában és Barcelonában, illetve most szombaton. 33 pontos hátrányban volt a bajnokságban, és ki kellett állnia a félelmet nem ismerő holland gépezet ellen, mely meg akarja nyerni a koronát.”

„A Red Bull úgy érezte, egy profi szabálytalanság történt, egy szándékos ütközés Hamilton részéről. Dühöngtek, csorbát szenvedett potenciális vb-győzelmük, az autójuk rendkívüli károkat szenvedett a költségplafon alatt, és lehet, hogy rajtbüntetéssel is számolniuk kell, ha megsérült a motor, vagy egyéb elemek.”

„Pont nélkül távoztak a versenyből, és mindkét bajnokságban jelentősen csökkent az előnyük. Úgy tudom, a Red Bull rendelkezésére áll olyan adat, mely bizonyítja, hogy Lewis jelentősen gyorsabban ment bele a Copse nevű kanyarba, mint bármikor korábban, és nem tudta volna teljesíteni azt anélkül, hogy szélesen veszi, és elkerülhetetlenül összeütközött Maxszal.”

Hirdetés

„Feltehetően ezt nyilvánosan elérhetővé teszik majd, és ha a Red Bull úgy érzi, „új bizonyítékai” vannak, fellebbeznek majd az FIA-nál.”

„Az évtizedek során figyelve Lewist elmondható, hogy alapvetően nem egy piszkos versenyző, habár nyilván volt pár érintése a bal első kerékkel a jobb hátsókkal szemben, legutóbb Alex Albonnal szemben.”

„Max pedig rettentően agresszív, és ezért imádjuk őt, de Lewis úgy döntött, hogy ellent fog állni ennek az agressziónak. Az incidens csak idő kérdése volt.”

„Sajnos épp a Copse nevű kanyarban, a világ egyik leggyorsabb kanyarjában történt. Láthattunk már itt kulcsfontosságú előzéseket a múltban, és mindig bátorság, tudás és némi kockázat kellett hozzá.”

„De ugyanúgy, mint más félelmetes kanyarokban, például a spái Eau Rouge-ban, vagy a suzukai 130R nevű kanyarban, itt sem lehetetlen az előzés, ahogy Lewis bizonyította is 50 körrel később, amikor átvette a vezetést [Charles] Leclerc-től ugyanazon a helyen.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!