Ajánlatot kapott a Manor, péntek a határidő - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Ajánlatot kapott a Manor, péntek a határidő

ADVERTISEMENT

Ajánlatot kapott egy befektetőtől a Manor Forma-1-es csapata, a csődeljárás alatt álló istállónak pedig legkésőbb péntekig választ kell adnia.

A brit kiscsapat anyavállalata, a Just Racing Services Ltd ellen még január első hetében indult csődeljárás, a felszámolásért felelős FRP Advisory LLP pedig azóta több érdeklődővel is egyeztetéseket folytat.

Az Autosport című brit szaklap úgy tudja, egyik érdeklődő nemrég ajánlatot is tett, és a Manor mindhárom vállalatát (Just Racing Services Ltd, Just Racing Ltd, Manor Grand Prix Racing Ltd) felvásárolná.

Az ajánlattevő szerint ahhoz, hogy az új autót időben befejezzék, és tesztelni tudják az idény előtt, legkésőbb január 20-ig döntést kell hozni. Ezen határidő letelte után az érdeklődő fél új ajánlattal állhat elő – vélhetően kevesebb pénzért kívánja majd felvásárolni a vállalatcsoportot.

Az új autó tervei egyébként elkészültek már, a gyártási folyamat azonban a hitelezők védelme érdekében nem kezdődött még el.

HIRDETÉS
Ajánlatot kapott a Manor, péntek a határidő
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján