Jó eredményt vár a hétvégi Kanadai Nagydíjtól a Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso, véleménye szerint ugyanis a montreali versenypálya kedvezhet a maranellói gárda versenygépeinek.
Jó eredményt vár a hétvégi Kanadai Nagydíjtól a Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso, véleménye szerint ugyanis a montreali versenypálya kedvezhet a maranellói gárda versenygépeinek.
Alonso a második helyen ért célba a másfél héttel ezelőtti Monacói Nagydíjon, és noha meglehetősen nehéz helyzetben vannak a bajnoki cím tekintetében, továbbra is úgy érzi, még nem úszott el teljesen az idei év.
A kétszeres világbajnok a Ferrari hivatalos weboldalán vezetett blogjában elárulta, meggyőződése, hogy jól szerepelnek majd Kanadában, ahol reményei szerint közelebb kerülhetnek a Red Bull Racing alakulatához.
„Még ha vannak is gyors szakaszai, a kanadai pálya azoknak az autóknak fekszik, melyek jól meg tudják lovagolni a kerékvetőket anélkül, hogy túl sok balanszot vesztenének, és melyek jól ki tudnak gyorsítani a lassú kanyarokból. Ezek a jellemzők momentán erősségei a 150° Italiának” – mondta Alonso.
„Itt az aerodinamikai hatékonyság – ami a mi Achilles-ínunk jelen pillanatban – kevésbé fontos, szóval úgy gondoljuk, jobb esélyeink lesznek arra, hogy a legjobb helyekért harcoljunk. A fék újabb alapvető tényező ezen a pályán: keményen kell dolgoznunk a szabadedzéseken azért, hogy megtaláljuk az optimális hűtést annak érdekében, hogy elkerüljük a problémákat a versenyen.”
Alonso hozzátette, a gumik ezen a hétvégén is főszerepet kapnak majd, és teljeséggel lehetetlen, hogy valaki egy kerékcserével teljesítse a vasárnapi versenytávot.
„Montrealban szintén a két lágy keveréket bocsátja rendelkezésünkre a Pirelli: a lágyat és a szuperlágyat. Tavaly a kanadai egyike volt azoknak a versenyeknek, ahol több bokszkiállást láthattunk a tradicionális egy kiállásnál, mert a gumik elhasználódása elég komoly volt.”
„Még ha a Pirelli abroncsai különböznek is a Bridgestone-étól, nem hiszem, hogy egyetlen kerékcserével végig lehet csinálni a versenyt, ahogy azt láttuk Monacóban. Mint az már bebizonyosodott az idei évben, a kerékcserék megfelelő ütemezése nagyon fontos, hogy ne veszítsünk túl sok időt közvetlen riválisainkkal szemben.”
„Az idei évben először két helyen használhatjuk majd az állítható hátsó szárnyat a vasárnapi versenyen: az első a 10-es kanyar csúcspontja után lesz, míg a másik a célegyenesben. Érdeklődve várom, mi fog történni: papíron az, aki előzni tud az első zónában, komoly előnyben lehet, mert a célegyenesben ismét használhatja a DRS-rendszert, annak ellenére, hogy azon autó előtt van, mellyel harcol.”
A spanyol versenyző tavaly harmadikként zárt Kanadában, noha úgy érzi, jó esélyei voltak a futamgyőzelemre: Alonso idén is szeretne jó eredményt elérni, noha tisztában van azzal, hogy legfőbb riválisaik Észak-Amerikában is nagyon erősek lesznek.
„Tavaly sikerült dobogóra állnom, de azzal a határozott érzéssel hagytuk el Montrealt, hogy többet érdemeltünk volna a harmadik helynél. Volt pár olyan szakasza a versenynek, ami nem alakult jól számunkra, ezek miatt pedig nem tudtuk megszerezni a győzelmet, ami egyébként elérhető közelségben volt.”
„10 nappal ezelőtt Monacóban is volt esélyünk a győzelemre, és jó lett volna nyerni ott, mert már elég hosszú ideje nem sikerült felállnunk a dobogó legfelső fokára. Továbbra is nagyon nehéz helyzetben vagyunk, mert én magam arra számítok, hogy a McLaren és a Red Bull nagyon erős lesz.”
„A szezon második harmada kezdődik el, és a helyzetünk a bajnokságban messze nem kedvező. Igaz, hogy még sok verseny van hátra, de világos, hogy pontgyűjtés tekintetében hihetetlenül kemény munkát kell végeznünk. Reméljük, hogy ezt már egy olyan pályán elkezdhetjük, mely a tifosi által egyik legjobban szeretett versenyző, Gilles Villeneuve nevét viseli.”