Ha nem kerül forgalomba, akár hatodikként is célba érhetett volna Kínában a Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso – a spanyol ennek ellenére úgy érzi, Sanghajban reálisabb képet kaptunk az erőviszonyokról, sőt, attól tart, a Ferrari jövő héten, Bahreinben még jobban szenved majd.

A Maláj Nagydíj győztese a Williams két versenyzője, illetve Romain Grosjean mögött a kilencedik helyen ért célba vasárnap, Kínában.
„Ez sokkal reálisabb pozíció, mint amit Ausztráliában és Malajziában láthattunk” – ismerte el Alonso.
„Viszont biztos vagyok benne, hogy ha nem kell ennyit forgalomban autóznom, és tiszta pályán körözhetek, akkor gyorsabb lehettem volna – egyszerűen nem volt egy tiszta köröm se. Szóval azt hiszem, ennél azért előrébb vagyunk, vagy legalábbis szeretném azt hinni, hogy a nehézségek nélkül a Williams és [Romain] Grosjean előtt végezhettünk volna.”
A spanyol versenyző úgy érkezhetett meg Kínába, hogy vezette a bajnoki tabellát, a hétvégi verseny után azonban visszacsúszott a táblázat harmadik helyére. Alonso elárulta, attól tart, Bahreinben a Ferrari legnehezebb versenye következhet.
„Jövő héten Bahreinbe utazunk, ami elméletben a legrosszabb lehet számunkra. Az autónak nem jó a végsebessége és a kigyorsítása, Bahrein pedig nem szól másról, mint a kigyorsításról és a végsebességről, szóval azt hiszem, még komplikáltabb hétvége vár ránk, mint az előzőekben.”
„Barcelonára aztán fejlődni fogunk – 3-4 tizedet. A legtöbb csapat így tesz az európai szezon kezdetére. Ha tehát öt vagy hat tizedmásodpercet javítani tudunk, míg a többiek négyet, akkor lesz két tized előnyünk.”