Alonso a kiesés ellenére is elégedett - F1VILÁG.HU

Alonso a kiesés ellenére is elégedett

HIRDETÉS

Fernando Alonso elárulta, annak ellenére is elégedett, hogy egy motorhiba miatt idő előtt be kellett fejeznie a hétvégi Spanyol Nagydíjat, mert úgy érzi, rengeteget fejlődött csapata.

Fernando Alonso elárulta, annak ellenére is elégedett, hogy egy motorhiba miatt idő előtt be kellett fejeznie a hétvégi Spanyol Nagydíjat, mert úgy érzi, rengeteget fejlődött csapata.

A Renault versenyzője, aki az idei évben először indulhatott az első sorból, tartani tudta a lépést a Ferrarikkal a futam első felében és első kiállását követően is magabiztosan autózott az élmezőnyben.

A spanyol versenyző számára azonban a futam 35. körében befejeződött a küzdelem, mikor autójának motorja felmondta a szolgálatot.

Mindezek ellenére Alonso elégedetten nyilatkozott a Renault egyre javuló teljesítményéről.

“Néha velünk történnek ilyen dolgok, míg máskor másokkal” – mondta a spanyol, aki az ötödik helyről kényszerült feladni a küzdelmet.

“Sajnálatos módon, hazai versenyemen történt ez meg, azonban elégedett vagyok, mert legalább fel tudtuk venni a versenyt az élen autózókkal, amire nem volt példa az előző versenyeken.”

Annak ellenére, hogy első kiállása előtt a harmadik helyen autózott, Alonso úgy gondolja, hogy a dobogós helyezések elérhetetlenek lettek volna számára. Véleménye szerint a hatodik hely környékén végezhetett volna.

“A dobogó elérhetetlen volt, ahogy arra számítottam is. Valószínűleg Kovalainennel és Heidfelddel lettem volna harcban a hatodik vagy a hetedik helyért. Örülök annak, hogy tartani tudtam velük a lépést, ami azt jelzi, rengeteget fejlődtünk az elmúlt időben.”

“Massa két körrel később teljesítette első kiállását, így nem futott sokkal több üzemanyaggal, tehát a tegnapi időmérő ennek fényében, kiválóan sikerült. Bosszantó, hogy nem tudtam befejezni a futamot, ám ennek ellenére elégedett vagyok.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!