Brutális hátrányban volt az elmúlt szezon végén a McLaren a Mercedeshez képest, Fernando Alonso azonban ennek ellenére pozitív érzésekkel várja a 2017-es Forma-1-es idényt.
Brutális hátrányban volt az elmúlt szezon végén a McLaren a Mercedeshez képest, Fernando Alonso azonban ennek ellenére pozitív érzésekkel várja a 2017-es Forma-1-es idényt.
A wokingi gárda nemrég kinevezett ügyvezetője, Zak Brown nemrég azt mondta, hiú ábrándokat kergetnének, ha győzelmet várnának a 2017-es évtől, Alonso pedig elismeri, talán túl optimista hozzáállás, ha ilyen célokat tűznek ki maguk elé.
A spanyol mindazonáltal kifejtette, mindent megtesznek azért, hogy előrelépjenek, és erre az új szabályok lehetőséget kínálhatnak.
„Azt gondolom, nagyon óvatosnak kell lennünk, amikor a győzelmekről beszélünk. A McLaren ügyvezetője, Zak Brown is kifejtette, hogy nehéz lesz. De én pozitívan állok hozzá az idei szezonhoz” – mondta a kétszeres világbajnok.
„Ugyanakkor viszont tudom, hogy a 2016-os szezon végén a hátrányunk 1,5 másodperc volt a Mercedeshez képest. Ez brutális lemaradás. Még túl korai jósolgatni, viszont alapvetően pozitív a hozzáállásom.”
Alonso hozzátette, kétségtelen, hogy a Mercedes az idei év favoritja, ám biztos abban, hogy a Red Bull is versenyképes autóval áll elő a 2017-es évadra.
„A Mercedes elöl van, ami teljesen logikus, ha azt nézzük, hogy sorozatban háromszor nyerték meg a világbajnoki címet. Meggyőződésem, hogy a Red Bull is kiválóan alkalmazkodik az új szabályokhoz. Hogy mennyire lesznek jók, azt majd meglátjuk.”
Mivel 2017-ben jelentősen nő a leszorítóerő a Forma-1-ben, a versenyzőkre is komoly fizikai kihívás vár. Éppen ezért Alonso is intenzív edzésprogramot teljesít a télen, hogy a lehető legjobban felkészüljön az extra igénybevételre.
„Januárban közel 1500 km-t bicikliztem, és nagyjából 170 km-t futottam. Úsztam, és rengeteg fitnesz-edzés is a szerepelt a programban, főleg a nyakizmok erősítésére összpontosítottam. Nagyon intenzív tréningjeim voltak.”