Fernando Alonso biztos abban, hogy riválisai sem ússzák meg és a szezon hátralévő részében nekik is lesznek olyan problémáik, amik neki is megnehezítették a szezon elejét.
Fernando Alonso biztos abban, hogy riválisai sem ússzák meg és a szezon hátralévő részében nekik is lesznek olyan problémáik, amik neki is megnehezítették a szezon elejét.
A Ferrari spanyol pilótája az élen harcolt, mikor az állítható hátsó szárnya nyitott állásban maradt, ami miatt egymás után kétszer is ki kellett hajtania a bokszba, így a kilencedik körben a 19. pozícióban kellett folytatnia, és a DRS-t már nem tudta használni az előzésekkor.
Mindezek ellenére Alonso végül a nyolcadik helyen ért célba, miután egészen az utolsó körig kemény csatában volt az előtte befutó versenyzőkkel.
A kétszeres világbajnok számára nem úgy alakult a szezon első négy versenye, ahogy azt elképzelte, jóllehet az elmúlt versenyt megnyerte. Alonso azonban a második futamon már az első kör után kiesett, így jelenleg 30 pont a hátránya a listavezető Sebastian Vettellel szemben.
A Ferrari pilótája mindezek ellenére nem aggódik, ugyanis biztos abban, hogy a szerencse mellé pártol majd és behozza lemaradását a következő futamokon.
„Nagyon szerencsétlenek voltunk” – mondta. „Négy futam alatt két nagyon szerencsétlen dolog is történt velünk. Azonban biztos vagyok abban, hogy a többiekkel is előfordul majd ilyen és akkor kihasználhatjuk majd a lehetőségeinket.”
Alonso, aki két tiszta versenyén az első illetve a második helyen futott célba, azt is elmondta, hogy a DRS probléma komolyan rányomta a bélyegét a versenyére.
„Nagyon nehéz volt” – magyarázta. „Kétszer is ki kellett állnom egymást követő körben, így a mezőny végére kerültem, DRS nélkül. A verseny nagyon, de nagyon nehéz volt ezután.”