Alonso: Amíg nincs meg a harmadik, maradok! - F1VILÁG.HU

Alonso: Amíg nincs meg a harmadik, maradok!

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Ferrari Forma-1-es csapatának spanyol ásza, Fernando Alonso leszögezte, amíg meg nem szerzi harmadik világbajnoki címé, esze ágában sincs hátat fordítani a száguldó cirkusznak.


A Ferrari Forma-1-es csapatának spanyol ásza, Fernando Alonso leszögezte, amíg meg nem szerzi harmadik világbajnoki címé, esze ágában sincs hátat fordítani a száguldó cirkusznak.

Alonso 2005-ben és 2006-ban ért a csúcsra a Renault csapatával, a Ferrarinál pedig 2010 óta versenyez.

A spanyol az elmúlt négy évben háromszor végzett bajnoki ezüstérmesként a Red Bull világbajnoka, Sebastian Vettel mögött, idén pedig nagy reményekkel vágott neki az idei évnek, hiszen az új szabályok komoly lehetőséget tartogattak csapatának.

A Ferrari azonban végigszenvedte a bajnokság eddig eltelt versenyeit, a Red Bull után pedig idén már a Mercedes alakulata dominál.

Alonso azonban kijelentette, nem mondott le az újabb világbajnoki címről.

„Továbbra is ki vagyunk éhezve a sikerre, várunk a lehetőségre, hogy bajnokok legyünk” – mondta a spanyol a BBC-nek.

„Ez a legfőbb célunk, és még csak ne is gondoljanak a visszavonulásra, amíg nincs meg az elégedettség.”

„Ez az, amin dolgozom, és amiben reménykedem. Nem arról van szó, hogy nem vagyok elégedett a kettővel, de hárommal már nagyon fontos nevek közé kerülnék a listán.”

A Ferrari versenyzője hozzátette, úgy érzi, még bőven lehet esélye arra, hogy gyarapítsa bajnoki címeinek számát. Nem rejtette azonban véka alá azon véleményét sem, mennyire nem tetszik neki a megreformált Forma-1.

Hirdetés

„Azt gondolom, még van néhány jó évem ahhoz, hogy nyerjek és versenyképes legyek. Nem tudom, hogy mennyi – talán három, de lehet, hogy öt vagy hét. Kétlem, hogy lenne bármiféle probléma is.”

„Az új F1-es autók nehezebbek, lassabbak, és nehéz megérteni, hogy mit is csinálnak. Nem lehet padlóig nyomni a versenytáv egészében. Két körön át nyomhatjuk, aztán spórolnunk kell a gumikkal a következő kiállásig. Néha még csak nem is nyomhatjuk. És ez nem olyasvalami, amit szeretnek a versenyzők.”

„Nem az jelenti a problémát, hogy vajon meddig lehet ezen a szinten versenyezni, a kérdés az, meddig fogom élvezni ezen autók vezetését a jövőben.”

Alonso elmondta, bár valóban nem a várakozásai szerint indult az idei szezon, egyáltalán nem frusztrált csapata teljesítménye miatt.

„Egyszerűen ki vagyok éhezve a győzelemre. Jelenleg viszont nagyon messze vagyunk. Nem frusztrációról van itt szó, egyszerűen csak jobbnak kell lennünk.”

„Hiszem, hogy bajnokok lehetünk, hinnem kell ebben. Megvan a potenciál. Minden összetevő adott, egyszerűen csak össze kell raknunk a kirakó darabkáit. Nagyon büszke vagyok arra, hogy tagja lehetek ennek a családnak, és tudom, hogy a Ferrarival nyerni sokkal többet jelentene, mint nyerni bármilyen más csapattal.”

A 32 esztendős versenyző emellett szót ejtett a Ferrari elnökével, Luca di Montezemolóval való kapcsolatáról is.

„Nagyon-nagyon sűrűn beszélünk, hetente. Ha versenyhétvége van, háromszor is. Van, hogy többet beszélek vele, mint a családommal. Nincsen semmiféle probléma.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!