Fernando Alonso szerint a Ferrari egy olyan csapat, melynek minden egyes évben a világbajnoki címért kellene küzdenie – ehhez képest a maranellói alakulat idén is végigszenvedte a Forma-1-es szezont.
Fernando Alonso szerint a Ferrari egy olyan csapat, melynek minden egyes évben a világbajnoki címért kellene küzdenie – ehhez képest a maranellói alakulat idén is végigszenvedte a Forma-1-es szezont.
Alonso pedig öt év után távozik az istállótól, jövőre pedig a McLarennél folytatja pályafutását – bár a hivatalos bejelentés még várat magára.
Amikor a spanyol versenyzőt arról kérdezték, milyen tanácsokkal tudná ellátni a patinás olasz istállót most, hogy távozik, így felelt: „Kívülről most már nagyon nehéz lesz megítélni a teljesítményüket. Ami nekünk hiányzott ebben az öt évben, az az autó teljesítménye és bizonyos technikai források. Az autó bizonyos aspektusait tekintve nem voltunk a topon: kezdetben az aerodinamika, mostanáig pedig a motor tekintetében.”
„Nagyon tehetséges emberek dolgoznak a Ferrarinál és a csapatnak megvannak az erőforrásai. Motiváltak, és idővel nyerni is fognak. Jövőre is favoritok lesznek, mert minden évben így kellene lennie – mindenki azt várja tőlük, hogy nyerni fognak a Forma-1-ben. Ez az, amit láttunk a televízióban a történelem során is, és jövőre is erősek lesznek.”