Fernando Alonso szerint a versenyzőknek bízniuk kell a Forma-1 kizárólagos gumiszállítójában, a Pirelliben, noha elismerte, nincsen garancia arra, hogy a múlt hétvégi Brit Nagydíjon tapasztalt problémák nem ismétlődnek meg.
Fernando Alonso szerint a versenyzőknek bízniuk kell a Forma-1 kizárólagos gumiszállítójában, a Pirelliben, noha elismerte, nincsen garancia arra, hogy a múlt hétvégi Brit Nagydíjon tapasztalt problémák nem ismétlődnek meg.
A Pirelli a hétvégi Német Nagydíjon élesben is beveti azokat a kevlárbetetés abroncsokat, melyeket a Forma-1 mezőnye a Kanadai Nagydíj pénteki edzésnapján első ízben próbálhatott ki.
Az olasz gumigyártó azt reméli, az erősebb gumiszerkezetnek hála nem fordulnak majd elő olyan futófelület-leválások, mint a bajnokság első versenyein, és nem kell attól tartani, hogy a silverstone-i gumiproblémák megismétlődnek.
„A Silverstone-ban látottak után úgy érkeztünk meg a Nürburgringre, hogy bízunk abban, lesz némi előrelépés ebben a tekintetben” – mondta Fernando Alonso.
„Tudom, hogy különféle módosításokat hajtanak végre, és reméljük, hogy ez egyúttal azt jelenti, mi, versenyzők biztonságos körülmények között versenyezhetünk. Momentán még nem tudunk jósolgatni ezzel kapcsolatban, hiszen senki sem próbálta még ki őket, és nem tudjuk, milyen előnyökkel járnak, eltekintve attól a ténytől, hogy hiszünk abban, nem lesz veszélyes a verseny.”
A Magyar Nagydíjtól kezdődően a Pirelli vadonatúj abroncsokkal látja majd el a Forma-1 csapatait: ezek alapjául a 2012-es abroncsszerkezet szolgál majd, természetesen az idei keverékekkel vegyítve. Az új abroncsokat a július közepén esedékes fiatalok tesztjén próbálják ki először a csapatok.