A kilencedik helynél előrébb is végezhetett volna Kínában, Fernando Alonso szerint azonban ez semmit sem változtat azon a tényen, hogy a Ferrarinál egyelőre nem gondolkodhatnak a világbajnoki trófeában.
A kilencedik helynél előrébb is végezhetett volna Kínában, Fernando Alonso szerint azonban ez semmit sem változtat azon a tényen, hogy a Ferrarinál egyelőre nem gondolkodhatnak a világbajnoki trófeában.
A kétszeres világbajnok a bajnoki ponttáblázatot vezetve érkezett meg a múlt hétvégi futam helyszínére, Sanghajba, az esős Maláj Nagydíjon ugyanis meglepetésszerű győzelmet aratott.
Kínában azonban újra bebizonyosodott, a Ferrari idei versenygépe egésze egyszerűen nem elég jó ahhoz, hogy az élmezőnyben csatázzon: a spanyol a kilencedik, csapattársa, Felipe Massa pedig a tizenharmadik helyen ért célba.
„Momentán nem gondolkodunk vb-címben” – nyilatkozta Alonso.
„A vasárnapi futamot a kilencedik, valamint a tizenharmadik helyen zártuk, és a két autót tekintve hat alkalomból négyszer nem tudtunk bejutni a Q3-ba az eddig eltelt három nagydíj során. Szóval nem hinném, hogy bárki is a bajnoki címben gondolkodik jelen pillanatban azt figyelembe véve, hogy mi áll rendelkezésünkre.”
„Nyilván jó, hogy harmadik vagyok a bajnokságban, mint ahogy az is jó volt, amikor a tabellát vezetve érkeztem meg ide… Viszont amíg nincs versenyképes autónk, őszintének kell lennünk saját magunkkal szemben.”
Alonso elárulta, akár a hatodik hely is meglehetett volna, azonban nem volt szerencséjük a stratégiával, még ha úgy is gondolja, jól döntöttek, amikor a háromkiállásos taktika mellett tették le voksukat.
„Az autóban rejlő lehetőségek nem voltak rosszak, legalábbis nem annyira, mint azt az eredmények mutatják. Szerintem megérkezhettünk volna [Pastor] Maldonado, [Romain] Grosjean és [Bruno] Senna elé, tehát úgy vélem, a hatodik hely valamivel reálisabb lett volna.”
„A háromkiállásás stratégia miatt forgalomba kerültem az utolsó etapban. Ilyenkor előzni kell, és a jelenlegi végsebességünket tekintve ez egyáltalán nem könnyű feladat.”
Alonso három futam után a bajnoki tabella harmadik helyét foglalja el, és a vasárnapi futamot követően úgy nyilatkozott, véleménye szerint hétvégén, Bahreinben még nehezebb dolga lesz majd csapatának, a Ferrari F2012-esének ugyanis egyáltalán nem fekszik majd a manamai versenypálya.