Alonso elárulta, majdnem feladta a futamot - F1VILÁG.HU

Alonso elárulta, majdnem feladta a futamot

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Sebastian Vettel mögött, az ötödik helyen ért célba a bajnokság kilencedik versenyén, Angliában a Ferrari Forma-1-es csapatának versenyzője.


Sebastian Vettel mögött, az ötödik helyen ért célba a bajnokság kilencedik versenyén, Angliában a Ferrari Forma-1-es csapatának versenyzője.

A spanyol pilótának nem volt könnyű futama, a verseny utolsó harmadában pedig kiélezett küzdelmet vívott a Red Bull címvédőjével, Sebastian Vettellel.

A két versenyző a csata hevében több alkalommal is panaszkodott egymásra a pálya kiszélesítése miatt. Vettel a leintés után úgy nyilatkozott, szerinte Alonso nem volt sportszerű, a spanyol azonban úgy látja, riválisának is bőven van vaj a fején.

„Abban a körben, amikor megelőzött, háromszor vagy négyszer is kiszélesítette a pályát. De egyébként a következő körben amúgy is megelőzött volna, mert túl lassúak voltunk” – nyilatkozta a verseny leintése után a Ferrari versenyzője.

Alonso a verseny során kapott egy 5 másodperces büntetést is, mert a rajtnál nem megfelelően foglalta el rajtpozícióját.

„Volt némi kavarodás a felvezető körben. Próbáltam megtalálni a 14-es rajtszámot. Bottas 77-esét és Kimi 7-esét láttam, de a sajátomat nem. Aztán megpróbáltam visszatolatni, de nem tudtam sebességbe tenni az autót” – magyarázta Alonso.

A kétszeres világbajnok elárulta, nem sokon múlt, hogy feladják a futamot, az autóval ugyanis voltak műszaki gondok a versenytáv során.

„Nagyon elégedett vagyok. Két körrel azelőtt, hogy Sebastian kiment, azt fontolgattuk, hogy feladjuk a futamot, mert problémánk volt az akkumulátorral. Szóval rengeteg tennivalónk volt, de jó kis versenyt futottunk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!