A kétszeres világbajnok Fernando Alonso a Forma-1-es Belga Nagydíj helyszínén, Spa-Francorchampsban ismét arról beszélt, rendkívüli módon hisz a McLaren-Honda projektben, és meggyőződése, hogy képesek lesznek javítani a helyzeten. Azt azonban lehetetlen megjósolni, hogy az istálló mennyire lesz versenyképes 2018-ban.
Alonso 2015-ben csatlakozott ismét a patinás brit istállóhoz, az azóta eltelt két és fél év azonban jobbára eredménytelenül telt számára, a McLaren ugyanis – főleg a Honda-motorok gyengesége miatt – képtelen a győzelmekért harcolni.
Alonso a minap újságíróknak nyilatkozva elárulta, továbbra is lojális a csapathoz, hiszen tudja, hogy mindenki mindent megtesz a fejlődés érdekében.
„Megmutattam már mindenkinek, és bizonyítottam, hogy hiszek mindenben, három éve vagyok már itt különféle szituációkban” – mondta a kétszeres világbajnok. „Az első év nagyon nehéz volt, rengeteg problémával szembesültünk, a második szezonban sikerült remek fejlődést elérni, és a legtöbb versenyen ott voltunk a középmezőnyben.”
„Idén viszont ismét nagyon nehéz helyzetből indultunk, de most újra elkezdtünk a középmezőnyben versenyezni. Az első naptól kezdve hittem ebben a projektben, mindig próbáltam pozitív és optimista maradni, közel álltam a csapathoz, és napi 24 órát dolgoztam.”
„Vannak néhányan, akik meglepődnek azon, hogy mennyire hiszek ebben a projektben, [Nico] Rosberg azt mondta, ő nem tudná azt csinálni, amit én, [Mark] Webber is meglepődött azon, hogy még nem robbantam fel… én mindig higgadt maradtam, próbáltam dolgozni és hinni a többiek munkájában.”
„Nem arról van szó, hogy alulteljesítünk, mert egy csoportnyi ember éppen erre vágyik. Mindenki 100 százalékot nyújt, néha meg tudjuk csinálni, máskor nem, de én a továbbiakban is megpróbálom segíteni a csapatot.”
Arra a kérdésre, hogy miért nem „robbant” még fel és fakadt ki, Alonso így felelt:
„Mert semmi előnyöm nem származna belőle. Ha kifakadok, és a következő versenyen 1 másodperccel gyorsabb leszek, mert keményebben dolgoznak, akkor megteszem, de annyira vagyunk gyorsak, amennyire tudunk. Mindenki a maximumot nyújtja, és ezért hálás vagyok – de többre van szükségünk.”
[tie_full_img][/tie_full_img]
Alonso jelenleg érvényben lévő szerződése 2017 végén lejár, a spanyol pedig többször úgy nyilatkozott, szeptember környékén hoz döntést a folytatásról. A McLaren versenyzője viszont leszögezte, csakis olyan csapatnál akar versenyezni, ahol esélye van a győzelemre, és a harmadik világbajnoki cím megszerzésére.
Hogy erre a McLarennél lehetősége lesz-e 2018-ban, arra viszont még ő sem tud válaszolni – noha pontosan tudja, ez nagyban függ attól, hogy a wokingi gárda milyen motorral áll rajthoz jövőre.
„Nem vagyok szakértő ebben, fogalmam sincs, nincs meg az a tudásom, ami szükséges a motorfejlesztéshez. Minden, amit tudok, hogy éjt nappallá téve nagyon keményen dolgoznak, hogy javítsanak a motoron. De nehéz megjósolni, mi lesz 6-7 hónap múlva, nem tudni, mennyit fogunk fejlődni.”
„Biztos vagyok abban, hogy a tőlük telhető legjobbat nyújtják, és annyit fognak javítani a helyzeten, amennyit csak tudnak.”