Alonso: Ez a győzelem semmin sem változtat - F1VILÁG.HU

Alonso: Ez a győzelem semmin sem változtat

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Semmin sem változtat a malajziai győzelem, és a Ferrarinak továbbra is mindent meg kell tennie azért, hogy a lehető leggyorsabban komoly előrelépéseket tegyen F2012-es versenyautójával – nyilatkozta a gárda kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso.


Semmin sem változtat a malajziai győzelem, és a Ferrarinak továbbra is mindent meg kell tennie azért, hogy a lehető leggyorsabban komoly előrelépéseket tegyen F2012-es versenyautójával – nyilatkozta a gárda kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso.

A spanyol versenyző meglepetésszerű győzelmet aratott vasárnap, Sepangban, noha a tegnapi időmérőn még azért szenvedett a csapat, hogy az időmérő utolsó szakaszába jusson.

Miután Alonso ötödikként ért célba az évadnyitón, Malajziában pedig 25 pontot gyűjtött, átvette a vezetést a bajnoki küzdelemben.

„Nagy meglepetés ez az eredmény. Azt gondolom, nem voltunk versenyképesek Ausztráliában, mint ahogy itt sem, a cél pedig az volt, hogy a lehető legtöbb pontot szerezzük. Ma sikerült 25-öt, ami hihetetlen” – fogalmazott Alonso.

„Nagyszerű eredmény ez a csapat számára. Az időmérő utolsó szakaszában is jól mentünk, ma pedig higgadtak maradtunk az extrém körülmények közepette. Gratulálok a csapatnak, megérdemlik a győzelmet. Nehéz időket élünk meg, de kétségtelen, hogy emlékezni fogunk erre a vasárnapra. De, hogy őszinte legyek, ez a győzelem semmin sem változtat.”

„Olyan helyzetbe kerültünk, amilyenbe nem szerettünk volna: küszködtünk azért, hogy a Q3-ba kerüljünk, és azért harcoltunk, hogy szerezzünk néhány pontot. Pole pozíciókért és győzelmekért akarunk küzdeni, szóval ez első két versenyen kétségkívül nem volt meg a tempónk.”

Alonso hozzátette, továbbra is keményen dolgoznak azon, hogy javítsanak az F2012-es teljesítményén, és reméli, mihamarabb komoly előrelépést tehetnek majd meg.

„A cél az volt, hogy ne veszítsünk túl sok pontot, és nem is veszítettünk. Ez pozitív hír, de Kínában, Bahreinben és Barcelonában rengeteg új dolog lesz az autón, a csapat komoly erőfeszítéseket tesz.”

„Bízunk egymásban, és a következő két napban nyilván nagyon elégedettek leszünk az eredmény miatt, de továbbra is elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy fenntartsuk a győztes formát.”

Hirdetés

A kétszeres világbajnok győzelme a futam utolsó harmadában komoly veszélybe került, a sauberes Sergio Perez ugyanis kiváló tempót autózva közelített felé. Alonso elismerte, nem voltak elég gyorsak ma, ám szerencséjük volt.

„A következetesség jó volt, de nem voltunk elég gyorsak. Viszont elég szerencsénk volt ahhoz, hogy megtartsuk helyünket.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!