Alonso kijelentette, nem hagyja ott a Ferrarit - F1VILÁG.HU

Alonso kijelentette, nem hagyja ott a Ferrarit

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A kiábrándító 2014-es idény után sem hagyja el a Ferrari Forma-1-es csapatát Fernando Alonso, habár korábbi csapata, a McLaren nemrég kijelentette, szeretnék visszaszerezni a spanyol versenyzőt.


A kiábrándító 2014-es idény után sem hagyja el a Ferrari Forma-1-es csapatát Fernando Alonso, habár korábbi csapata, a McLaren nemrég kijelentette, szeretnék visszaszerezni a spanyol versenyzőt.

Alonso 2010-ben csatlakozott a Ferrarihoz, a hőn áhított harmadik világbajnoki címet azonban mindezidáig nem sikerült megszereznie. Éppen ezért az elmúlt időszakban egyre többször ütötte fel fejét a pletyka, a 33 esztendős versenyző hátat fordít az olaszoknak.

Az Auto Motor und Sport című német szaklap szerint ezt meg is teheti, hiszen – bár 2015 végéig szerződése van a Ferrarival – kontraktusában található egy záradék, mely lehetővé teszi ezt. A lap szerint Alonso megállapodott a Ferrarival abban, hogy amennyiben szeptember 1-ig 25 pontnál nagyobb hátrányban lesz a listavezetővel szemben, szabadon igazolhatóvá válik.

A kétszeres világbajnok azonban a minap egy interjúban kijelentette, esze ágában sincs otthagyni Maranellót.

„Jelen pillanatban nem áll szándékomban máshová menni. Itt akarok nyerni és szeretném befejezni azt a munkát, amit évekkel ezelőtt elkezdtünk” – mondta Alonso a Sky Sports News-nak adott interjújában.

„Tavaly nyár óta találgatnak erről, de az én számból egyszer sem hangzott el, hogy el akarom hagyni a Ferrarit, vagy más csapatnál szeretném folytatni. Rengeteg volt a spekuláció, ami nem zavart annyira, bár azért jár némi stresszel és kellemetlenséggel.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!