A világbajnoki tabella jelenlegi éllovasa, Fernando Alonso a spanyol médiának nyilatkozva nemrégiben elmondta, habár csupán az ötödik helyről rajtolhat a vasárnapi Brazil Nagydíjon, nem csalódott, hiszen alakulhatott volna sokkal rosszabbul is az időmérő.
A világbajnoki tabella jelenlegi éllovasa, Fernando Alonso a spanyol médiának nyilatkozva nemrégiben elmondta, habár csupán az ötödik helyről rajtolhat a vasárnapi Brazil Nagydíjon, nem csalódott, hiszen alakulhatott volna sokkal rosszabbul is az időmérő.
Alonso elmondta, lehetetlen volt előre tudni, mi lesz a helyes döntés a szombati egyórás időmérőn, ám hozzátette, mind ő, mind csapata megpróbálták a tőlük telhető legjobbat nyújtani.
„Nos, az olyan időmérőkön, mint a mai, ahol időnként nedves, máskor pedig száraz a pálya, az ember soha nem tud előre jósolni. Az ember ilyenkor megpróbálja a legjobbat nyújtani” – mondta a spanyol.
A kétszeres világbajnok hozzátette, az időmérő második szakaszában csapattársával egyetemben küszködött a köztes esőgumikkal, végül azonban sikerült megszerezni az ötödik rajtkockát, ami ugyan nem a legjobb eredmény, ám semmiképp sem katasztrofális.
„Nehéz dolgunk volt a Q2-ben, azt hiszem, nyolcadik voltam, Felipe [Massa] pedig tizedik. Kicsit küszködtünk az intermediate abroncsokkal. A slick-abroncsokon aztán elég trükkös volt a pálya. Az ötödik hely nyilván nem pole pozíció, de kivédtünk egy necces időmérőt.”
Mint ismert, Alonso akár már a holnapi versenyen bebiztosíthatja bajnoki címét, a spanyol azonban egyelőre nem szeretne jósolgatni: a cél, hogy több pontot szerezzenek, mint a bajnoki tabella jelenlegi második helyezettje, azaz Mark Webber.
„Tudom, hogy van sok furcsa eredmény, melyek után bajnok lehetnék, de számunkra a legfontosabb az, hogy növeljük a különbséget a tabellán második helyet elfoglaló versenyzővel szemben. Jelenleg 11 pont a különbség köztem és Mark [Webber] között; ha holnap úgy érünk célba, hogy a különbség nő köztünk, az nagyszerű lesz.”
„Ha pedig veszítünk néhány pontot, remélhetőleg nem túl sokat.”