Kieséssel zárta a hétvégi Kanadai Nagydíjat a Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso, noha a maranellói gárda számára jól indult a hétvége.
Kieséssel zárta a hétvégi Kanadai Nagydíjat a Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso, noha a maranellói gárda számára jól indult a hétvége.
A spanyol versenyző a második helyről várhatta a kanadai rajtot, ám elmondása szerint semmi sem jött össze neki a versenyen.
„Minden rosszul alakult, kezdve a délelőttől, amikor láttuk, hogy esni fog” – mondta Alonso.
„Az idei legjobb időmérőt teljesítettük, aztán a biztonsági autó mögül rajtoltunk, amikor is úgy éreztem, hogy az intermediate abroncsok jelentik a legjobb választást. Amikor felraktuk őket, leszakadt az ég, majd meglengették a piros zászlókat, ami azt jelentette, hogy azok, akik addig nem cseréltek kereket, időveszteség nélkül megtehették ekkor már.”
Alonso végül egy baleset miatt feladni kényszerült a futamot: a verseny későbbi győztesével, Jenson Buttonnal akadt össze, az incidens után pedig nem tudta folytatni a viadalt.
„Aztán jött a baleset Buttonnal, aminek következtében az autóm fennakadt a kerékvetőn és nem tudtam folytatni a körözést. Nagy kár érte, mert nagyon jó versenytempónk volt, viszont balszerencsések voltunk.”
A kétszeres világbajnok hozzátette, megpróbál továbblépni, és bízik abban, hogy a jövő hétvégi Európa Nagydíjon ismét versenyképesek lesznek.
„Ha az ember nem szerez pontot, muszáj rögtön lapoznia, és a következő versenyre összpontosítania. Azt hiszem, Valenciában jók lehetünk, mert ismét egy olyan pályára érkezünk, ami kedvezhet az autónknak, mint ahogy a montreali is.”