Alonso nem aggódik használt motorjai miatt - F1VILÁG.HU

Alonso nem aggódik használt motorjai miatt

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Fernando Alonso úgy gondolja, hogy csapata egy megfelelő motorstratégiát dolgozott ki a szezon eleji problémák után, így nem kell amiatt aggódnia, hogy egy esetleges újabb meghibásodás keresztülhúzhatja számításait a hajrában.


Fernando Alonso úgy gondolja, hogy csapata egy megfelelő motorstratégiát dolgozott ki a szezon eleji problémák után, így nem kell amiatt aggódnia, hogy egy esetleges újabb meghibásodás keresztülhúzhatja számításait a hajrában.

A Ferrari motorok igencsak sérülékenyek voltak a szezon első néhány versenyén, ami miatt az olasz alakulatnak teljesen át kellett terveznie motorstratégiáját, ami úgy tűnik, jól sikerült, hiszen eddig elégnek bizonyult számára a rendelkezésére álló nyolc egység.

Alonso úgy érzi, hogy ez a hátralévő két versenyen sem lesz másképp, és nem kell egy kilencedik erőforráshoz nyúlnia, mert az azzal járó tízhelyes rajtbüntetés nagyon nehéz helyzetbe sodorná.

„Úgy gondolom, hogy a motorok terén eddig jók vagyunk” – mondta a spanyol versenyző a riportereknek Brazíliában. „Ahogy azt már többször is elmondtam, Kína után egy teljesen új programot alakítottunk ki, és azóta különösebb probléma nélkül tudjuk is követni azt.”

„Amennyiben bármelyik éllovasnak gondja lesz a motorral, az komoly hátrányba kerülhet a bajnokság ezen szakaszában, ahogy azt Vettel esetében is láthattuk Koreában, hiszen már csak két futam van hátra, ezért nincs elég időd arra, hogy behozd a lemaradásodat.”

„Azonban mi egyáltalán nem aggódunk a motorjaink miatt, minden erőnkkel azon vagyunk, hogy megpróbáljuk irányításunk alatt tartani a dolgokat, és mindkét hátralévő versenyt befejezzük, ez az elsődleges célunk.”

„Ha sikerül a dobogón végeznünk az remek, ha pedig a Red Bull elé kerülünk, az még jobb. Tisztában vagyunk azzal, hogy be kell fejeznünk a hátralévő két versenyt, ha bajnokok akarunk lenni az idei évben.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!