Alonso szerint semmi ok a pánikra - F1VILÁG.HU

Alonso szerint semmi ok a pánikra

HIRDETÉS

Fernando Alonso annak ellenére sem aggódik a Ferrari motorok megbízhatósága miatt, hogy a péntek reggeli szabadedzésen egy újabb erőforrás adta fel a szolgálatot autójában a Kínai Nagydíjon.


Fernando Alonso annak ellenére sem aggódik a Ferrari motorok megbízhatósága miatt, hogy a péntek reggeli szabadedzésen egy újabb erőforrás adta fel a szolgálatot autójában a Kínai Nagydíjon.

A kétszeres világbajnok az idei évben már két erőforrását elveszítette, így már csak hat darab egység áll a rendelkezésére a hátralévő tizenöt futamra, amik közül az egyiket már használta Ausztráliában, ahol nem kímélte, hiszen a rajt utáni kicsúszását követően, a mezőny végéről kellett felzárkóznia.

Alonso első motorja az elmúlt versenyen, Malajziában ment tönkre, miután egy váltóhiba miatt extrém terhelésnek volt kitéve. A második motor – amit a csapat még a szezonnyitón, az időmérő után cserélt ki a spanyol pilóta autójában – pedig a mai első szabadedzésen mondta fel a szolgálatot.

A Ferrari versenyzője azonban nem aggódik, legalábbis egyelőre nem, mert elmondása szerint még tudják tartani magukat a tervhez, miszerint mostantól kezdve a használt motorokat kizárólag a pénteki edzéseken fogják futtatni.

„Egyáltalán nem aggódom” – mondta Alonso. „A versenymotorokkal, amiket szombaton és vasárnap használunk, a tervek szerint haladunk, míg a pénteki egységekkel egy kicsit több kilométert kell teljesítenünk a szezon végéig.”

„Azonban ahogy azt már tegnap is mondtam, egyáltalán nem aggódom. Ha még több motort tönkreteszünk, akkor már elkezdhetünk gondolkodni, de egyelőre semmi ok az aggodalomra, hiszen a mostani egység előbb vagy utóbb úgyis tönkrement volna. Ezért is cseréltük ki Bahreinben. Tudtuk, hogy már haldoklik.”

„Sajnos két motort már elvesztettünk, azonban a mostani várható volt. A malajziai eset egy kissé meglepett minket, de még nincsen probléma, tudjuk tartani magunkat a tervhez” – folytatta a spanyol pilóta.

A Ferrari a pénteki edzéseken bevetette saját fejlesztésű F-csatornáját, ám ahogy az a fotókon is látszott, a rendszer még csak kezdeti fázisban van, amit Alonso is megerősített a riportereknek az első két szabadedzés után.

„Az F-rendszer nem volt aktív” – magyarázta. „A motorborítás és a hátsó szárny néhány elemét teszteltük, hogy megnézzük, minden rendben van-e. Azonban a rendszer még nem teljes.”

Hirdetés

„Nem volt semmim a pilótafülkében, amivel vezérelni tudtam volna a rendszert, ami még koránt sincsen készen. A motorborítást teszteltük, hogy azt összehasoníthassuk a régivel. Semmit nem észlettem, bár biztosan sok hasznos információt kaptak a mérnökök.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!