Fernando Alonso elmondta, megváltoztatta céljait, hogy életben tudja tartani motivációját, és mostantól kezdve csakis az hajtja majd, hogy segítsen csapatának megverni a Toyotát a konstruktőri negyedik helyért vívott küzdelemben.
Fernando Alonso elmondta, megváltoztatta céljait, hogy életben tudja tartani motivációját, és mostantól kezdve csakis az hajtja majd, hogy segítsen csapatának megverni a Toyotát a konstruktőri negyedik helyért vívott küzdelemben.
A Renault kétszeres világbajnoka egyszerűen képtelen felvenni a harcot az élmezőnnyel az idei évben, ugyanis az R28-as modell nem elég versenyképes.
Alonso eddig mindössze csak 18 pontot szerzett és még egyszer sem állhatott fel a dobogóra az idei szezonban.
Mindezek ellenére a spanyol versenyző elmondta, továbbra is motivált, habár ehhez meg kellett változtatnia idei céljait, és most csakis azon van, hogy csapata megverje a Toyotát.
“Megváltoztatod a céljaid” – válaszolta Alonso, mikor arról kérdezték, hogyan tartja életben motivációját. “Természetesen mindannyian győzni akarunk, mindannyian a bajnoki címre hajtunk, ám mikor rádöbbensz, hogy ez lehetetlen, új célt kell kitűznöd magad elé.”
“Számomra most az a legfontosabb, hogy a Renault a negyedik helyen végezzen a konstruktőrök versenyében, így a célom most az a szezon végéig, hogy megverjük a Toyotát. Teljesen mindagy, hogy az ötödik-hatodik, vagy a tizenegyedik-tizenkettedik helyen végzünk, az a lényeg, hogy előttük érkezzünk célba.”
“Ez az új motiváció. Teljesen mindegy, hogy hol versenyzel, mindig koncentrált maradsz, mert el akarod érni a célodat” – folytatta Alonso, akinek csapata jelenleg tíz ponttal van lemaradva a Toyotától.
Annak ellenére, hogy a második szabadedzést az élen fejezte be Spában, Alonso figyelmeztetett, a pénteki eredmények nem tükrözik csapata valós erejét, így senki ne gondolja azt, hogy a Renault mindenki előtt lesz majd a hétvégén.
“Úgy gondolom, hogy ez sajnos világos. Valószínűleg kevesebb üzemanyaggal köröztünk, mint a többiek” – magyarázta.
“Többé-kevésbé azonos helyzetben leszünk, mint az előző hétvégéken. Valójában nagyon nehéz megmondani, hol fogunk végezni, mert néha a hatodik-hetedik, máskor pedig a 11. hely környékén végzünk. Bízom benne, hogy most előbbi lesz igaz.”
“Természetesen a Ferrari és a McLaren befoghatatlan, szóval maximum az ötödik helyért harcolhatsz, ha sikerül megelőznöd a BMW Saubert, és a többi csapatot. Ennél jobbra nem igen lehet számítani” – tette hozzá Alonso.