Fernando Alonso szerint a Ferrari Forma-1-es csapatának javítania kell teljesítményén a hátralévő két versenyhétvégén, amennyiben ugyanis ez nem történik meg, elveszítheti a negyedik helyet a konstruktőrök versenyében a McLarennel szemben.

Az olasz istálló az idei szezon nagy részében a Williamsszel harcolt a bajnoki harmadik helyezésért, az elmúlt néhány versenyen azonban jócskán lemaradt a grove-i alakulattól.
A szeptemberi Szingapúri Nagydíjat követően a Scuderia hátránya mindössze 9 pont volt a Williamsszel szemben, mostanra azonban már 42 ponttal le van maradva, ráadásul a McLaren is közelebb került, a wokingi gárda hátránya 49 pont a Ferrarival szemben.
„Austinban egész hétvégén küszködtünk, de az oroszországi és japán hétvége is szenvedős volt” – mondta Fernando Alonso.
„Pontokat kell szereznünk továbbra is, mert a konstruktőri tabellán vívott harc még nem ért véget. Még meg kell vívnunk néhány csatát – gondoltuk, hogy talán túl sok területet veszítettünk a Williamsszel szemben, és hogy a semmi közepén találhatjuk magunkat.”
„Most viszont úgy tűnik, a McLaren elkapta a ritmust, szóval nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne szerezzünk pontot. Még harcolnunk kell.”