A Ferrari spanyol világbajnoka, Fernando Alonso szerint a maranellói gárda remek taktikával vágott neki a vasárnapi Szingapúri Nagydíjnak, a biztonsági autó pályára menetele azonban keresztülhúzta az alakulat számításait.
A Ferrari spanyol világbajnoka, Fernando Alonso szerint a maranellói gárda remek taktikával vágott neki a vasárnapi Szingapúri Nagydíjnak, a biztonsági autó pályára menetele azonban keresztülhúzta az alakulat számításait.
Alonso a verseny rajtját követően befurakodott a két Red Bull közé, a második kerékcserék alkalmával pedig sikerült megelőznie Sebastian Vettelt is. Amikor azonban a biztonsági autó pályára hajtott, a kétszeres világbajnok a Red Bullok mögé csúszott vissza, amikor harmadszor is kihívták kerékcserére.
A Ferrari versenyzője végül a negyedik helyen fejezte be a futamot.
„Egy kicsit talán balszerencsénk volt a Safety Carral” – mondta Alonso.
„Amikor megtörtént a dolog, a szuperlágy gumikon találtuk magunkat. Hamilton esetében működött a taktika, de neki megvolt a körönkénti 2 másodperces előnye, hogy növelje a távolságot egy harmadik kiálláshoz. Nekünk ez nem adatott meg.”
„Szóval kiálltunk, és végül nem tudtuk megelőzni a Red Bullokat a friss gumik ellenére – lévén, hogy utcai pályán versenyeztünk. Szerintem a taktikánk jó volt, csak a biztonsági autó kicsit rosszkor érkezett.”
A spanyol ennek ellenére úgy véli, bőven vannak pozitívumai a szingapúri hétvégének.
„Versenyképesek voltunk a szabadedzéseken, ami általában így szokott lenni, de ezúttal az időmérőn és a versenyen is jók voltunk. Ez pedig pozitívum.”
„Viszont tovább kell javulnunk, mert ez még nem elég.”