A döntő jelentőségű pillanat a verseny 7. körében érkezett el, amikor Nico Hülkenberg és Pierre Gasly ütközése után pályára gurult a biztonsági autó. Míg a mezőny fennmaradó része – egyedül Esteban Ocont leszámítva – azonnal a bokszba hajtott új gumikért, a McLaren mindkét pilótáját a pályán tartotta.
Stella szerint akkor úgy érezték, előnyt kovácsolhatnak abból, ha elkerülik, hogy a kerékcsere után forgalomba kerüljenek – ez azonban végzetes tévedésnek bizonyult.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Stella később világosan fogalmazott, amikor az újságírók a döntésről kérdezték: „Lényegében átadtunk egy teljes bokszkiállást egy olyan riválisnak, aki gyors is volt.”
HIRDETÉS
A csapatfőnök szerint a szándék érthető volt: nem akartak forgalomba visszajönni, de nem számoltak azzal, hogy az egész mezőny ugyanúgy reagál majd a biztonsági autóra.
HIRDETÉS
„Mindenki más kiállt, és ez tette a mi döntésünket végső soron helytelenné. Verstappen gyors volt, a gumidegradáció pedig alacsony, így ez a döntés súlyosan büntetett minket.”
Piastri, aki kontroll alatt tartotta a versenyt, végül csak a 2. helyet tudta megmenteni, míg Norris a 4. pozícióig kapaszkodott vissza. A McLaren így nemcsak a győzelmet, de egy kettős dobogót is elbukott.
Stella szerint a McLarennek tisztáznia kell, vajon miért értékelték félre a versenyhelyzetet.
HIRDETÉS
„Fel kell tennünk magunknak a kérdést, honnan eredt ez a téves ítélet. Meg kell vizsgálnunk, hogy volt-e valamilyen gondolkodási torzítás, ami azt sugallta, hogy nem biztos, hogy mindenki ki fog állni.”
A csapatvezető szerint az ilyen rossz döntések mögött gyakran kollektív hibák húzódnak meg, amelyeket szakmai alapossággal kell feltárni: „Alapos, konstruktív módon kell lefolytatnunk a vizsgálatot. Lehetnek objektív és lehetnek szubjektív, torzító tényezők is a gondolkodásunkban. Mindkettőt elemeznünk kell.”
HIRDETÉS
A McLaren számára különösen fájó, hogy egy ilyen stratégiai hiba éppen akkor érkezett, amikor mindkét pilótájuk komoly eséllyel harcol a világbajnoki címért: Lando Norris: továbbra is vezeti a bajnokságot 12 ponttal Verstappen előtt, Oscar Piastri pedig 16 pontos hátrányban van, még szintén eséllyel indul Abu-Dhabiban.
Stella szerint Piastri „megérdemelte volna” a győzelmet, Norrisnak pedig reális esélye lett volna a dobogóra: „Oscar irányította a versenyt, és megérdemelte volna a győzelmet. Lando pedig szintén dobogós helyen végzett volna. Egyértelműen nem ez volt a kívánt kimenetel.”




