Az FIA elnöke, Max Mosley úgy gondolja, hogy hatalmas hiba lenne változtatni a jelenlegi pontrendszeren, ugyanis meglátása szerint a medálrendszer bevezetésével sem lenne több előzés a versenyeken a Forma-1-ben.
Az FIA elnöke, Max Mosley úgy gondolja, hogy hatalmas hiba lenne változtatni a jelenlegi pontrendszeren, ugyanis meglátása szerint a medálrendszer bevezetésével sem lenne több előzés a versenyeken a Forma-1-ben.
A sport kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone már hónapokkal ezelőtt felvetette a medálrendszer bevezetésének lehetőségét, melyben az Olimpiai játékokhoz hasonlóan az érmek színe és száma döntené el a végső sorrendet.
A brit üzletember ugyanis azt gondolja, hogy a jelenlegi pontrendszerben nem jutalmazzák kellőképpen a futamgyőztest, hiszen az első helyért két ponttal jár csak több, mint a másodi pozícióért, így a versenyzők a legtöbb esetben meg sem próbálnak előrébb kerülni, mert nem éri meg kockáztatni.
Az FIA a múlt héten kiadott egy elemzést, melyben végigveszi, miként alakultak volna a bajnokságok a történelem során Ecclestone rendszerében, ám az analízist sokan kritizálták, mert az nem veszi figyelembe, hogy a pilóták másképpen taktikáztak volna az új rendszerben.
Mosley azonban úgy gondolja, hogy nem a pontrendszer, hanem az autók aerodinamikája okolható a kevés előzésért a sportban.
“Ha az alapötlet az, hogy előzésre ösztönözzük a versenyzőket, akkor az eddiginél sokkal jobb munkát kell végeznünk az autók karosszériáján. A pontrendszer megváltoztatása nem oldaná meg a problémát” – mondta az FIA elnöke szerdai sajtókonferenciáján Londonban.
A csapatok technikai szakembereiből álló Előzési Munkacsoport javaslatai alapján számos új technikai szabályt vezettek be az idei évben, amik mind azt a célt hivatottak szolgálni, hogy az autók aerodinamikája kevésbé legyen érzékeny, ami elősegítheti az előzéseket.
Mosley azonban úgy gondolja, hiába hozták vissza a slick gumikat, és csökkentették az autók leszorító erejét, a változások nem elég drasztikusak ahhoz, hogy komoly változást hozzanak az idei évben az előzések terén.
A brit szakember azon a véleményen van, hogy engedélyezni kellene a mozgó aerodinamikai elemeket, amiket még a 60-as években tiltottak be a Forma-1-ben.
Bár az idei évtől lehetőség lesz az első szárny dőlésszögének menet közbeni változtatására, Mosley szerint automatizálni kellene a mozgó elemeket, ami lehetővé tenné, hogy az autók pozíciójának függvényében változzon a tapadás és a leszorító erő szintje.