Bottas: Más pályákon több előzést látunk majd - F1VILÁG.HU

Bottas: Más pályákon több előzést látunk majd

HIRDETÉS
M62066
HIRDETÉS

A Mercedes ifjú versenyzője, Valtteri Bottas szerint korai még pálcát törni az új generációs versenyautók felett, elmondása szerint ugyanis más helyszíneken jóval több előzést látunk majd, mint Melbourne-ben.

Az Ausztrál Nagydíjat követően sok kritika érte a Forma-1-et, a rajongók ugyanis nehezményezték, hogy igazán kevés előzést láthattak az év első versenyén.

Az Albert Parkban elhelyezkedő pályán azonban mindig nehéz volt előzési manővert bemutatni – erre hívta fel a figyelmet Valtteri Bottas is, aki szerint a szezon előrehaladtával sokat javul majd a helyzet.

„Alapvetően azt gondolom, hogy idén kicsit nehezebb lesz az előzés, de ez pályafüggő”

– mondta a finn a Motorsport.com című internetes lapnak nyilatkozva.

„Azokon a pályákon, ahol hosszú egyenesek vannak, kiváló versenyzést látunk majd, mert a szélárnyéknak most jóval nagyobb hatása van, mint ahogy a DRS-nek is ezekkel a szárnyakkal.”

„Szóval bizonyos helyszíneken remek versenyzést látunk majd, míg olyan pályákon, mint például a barcelonai, nagyon nehéz lesz előzni. Várjunk még néhány versenyt, hogy meglássuk, milyen is maga a versenyzés, de itt, Ausztráliában nyilvánvalóan nehezebb dolgunk volt, mint tavaly.”

[tie_full_img][/tie_full_img]

„Ha ugyanolyan autóban ülsz, és ugyanolyan gumijaid vannak, mint a riválisodnak, nagyon nehéz dolgod van egy olyan pályán, mint ez. Az új autókkal nehéz követni egymást, ha 2 másodpercen belül vagytok, mert rengeteg leszorítóerőt veszítesz.”

Hirdetés

„Szóval nagy tempókülönbségre van szükség ahhoz, hogy előzz. Ezért egy kicsit kár.”

 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!