Bottas: Nem fogom direkt lassítani Vettelt - F1VILÁG.HU

Bottas: Nem fogom direkt lassítani Vettelt

HIRDETÉS
FORMULA 1 - GP of Austria 2017
HIRDETÉS

Nem fogja szándékosan lassítani Sebastian Vettelt Valtteri Bottas annak érdekében, hogy a hátrébbról rajtoló Lewis Hamilton fel tudjon zárkózni – ezt maga a finn versenyző nyilatkozta az Osztrák Nagydíj időmérő edzése után.

Bottas a pole pozícióból rajtolhat vasárnap, miután 42 ezredmásodperccel legyűrte a világbajnoki éllovas Sebastian Vettelt.

Hamilton csak a 3. legjobb időt autózta szombaton, váltócsere miatt pedig a 8. helyről kezdi majd meg a spielbergi versenyt.

Bottas a kvalifikáció után elárulta, nem szerepel a Mercedes tervei között az, hogy az élen szándékosan lassítja majd Vettelt azért, hogy Hamilton ne maradjon le túlságosan.

„Az alapján, amit az előzetes stratégiai jegyezetekből láttam, ez a forgatókönyv nem játszik” – mondta a finn.

„Arra kell fókuszálnunk, hogy jó rajtot vegyünk – meg kell nyernünk ezt a futamot. Lewis fel tudja küzdeni magát. Ha elkezdesz játékokat űzni, az trükkössé válhat. Ha a mögötted érkező DRS-távolságba kerül, és fog egy kis szélárnyékot, akkor elég egy hiba a részedről, és övé lesz a győzelem.”

Hamilton elárulta, ő sem várja el azt, hogy Bottas lassítsa az élmezőnyt.

„Nincs értelme annak, hogy Valtteri lassítson, úgyhogy olyan keményen nyomja majd, amennyire csak tudja, hogy megnyerje a futamot” – mondta a brit.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!