Bár kevés Forma-1-es tapasztalattal rendelkezik, Valtteri Bottas nem aggódik amiatt, hogy nem tud majd időben alkalmazkodni a 2014-ben életbe lépő új szabályokhoz.
Bár kevés Forma-1-es tapasztalattal rendelkezik, Valtteri Bottas nem aggódik amiatt, hogy nem tud majd időben alkalmazkodni a 2014-ben életbe lépő új szabályokhoz.
A finn tehetség idén a William színeiben debütált a száguldó cirkuszban, jövőre pedig megtarthatja helyét a grove-i gárdánál, ahol a rendkívül rutinos Felipe Massa lesz a csapattársa.
Habár Bottas mindössze 19 F1-es futamot teljesített eddig, úgy érzi, a 2014-es idény egy jó lehetőség lesz majd számára, hiszen minden versenyzőnek alkalmazkodnia kell majd az új regulákhoz.
„A pozitív dolog az, hogy jövőre rengeteg változás lesz, szóval a tapasztalt versenyzők számára is nagyon sok újdonság lesz” – mondta a Williams versenyzője.
„Ami azt illeti, jó dolognak érzem ezt. Számomra, és főleg a csapat számára, ez egy jó lehetőség a felzárkózásra.”
„Sok mindenen törhetjük a fejünket, főleg a szezon elején, meg kell szoknunk mindent, de már nagyon várom. Érdekes lesz majd érezni a turbómotorokat, kíváncsi vagyok, hogy viselkednek.”
„Mindez nagyon érdekes, főleg egy versenyző számára. Sok új dolog van.”
A finn meg van győződve arról, képes lesz alkalmazkodni az újdonságokhoz.
„Úgy gondolom, hogy jól tudok alkalmazkodni a különböző autókhoz és beállításokhoz. Amikor valami radikális dolgot próbáltunk ki a versenygépen, soha nem okozott problémát az alkalmazkodás – ugyanez igaz az új pályákra is.”