Mindössze 1 ezredmásodperccel maradt le a második helyről a Kínai Nagydíj időmérő edzésén Valtteri Bottas aki így Lewis Hamilton és Sebastian Vettel mögül csak a harmadik pozícióból startolhat Sanghajban.

Bottas elárulta, természetesen sajnálja, hogy nem lett meg az első rajtsor, de ettől függetlenül magabiztosan várja a vasárnapi száguldást.
„Nagy kár, hogy Seb közénk tudott férkőzni, de a verseny holnap lesz!” – mondta magabiztosan a finn.
„Így is az első és a harmadik helyekről rajtolhatunk, ami remek. Az időjárás pedig bármit hozhat holnap.”
Bottas hozzátette, mivel a Ferrari is nagyon erős, szoros küzdelmet vár Kínában.
„Lewis erős volt, a Ferrari erős volt, szóval szoros versenyt várunk. Majd meglátjuk, mit hoz a holnap.”