Igazán csalódottan nyilatkozott a Szingapúri Nagydíj időmérőjét követően Jenson Button, a McLaren világbajnok versenyzője.
Igazán csalódottan nyilatkozott a Szingapúri Nagydíj időmérőjét követően Jenson Button, a McLaren világbajnok versenyzője.
A brit pilóta elárulta, egész hétvégén sokat küszködött a tapadás hiányával, amikor azonban számított, az időmérőn, hirtelen javult a helyzet.
Button meg is próbálta kihasználni mindezt, a Q2-ben azonban nagy igyekezetében a falnak ütközött autójával, emiatt pedig elveszítette az esélyt arra, hogy a legjobb 10-be kerüljön.
„Egész hétvégén nem voltam valami gyors, egyszerűen nem találtam meg a tapadást. Az időmérőn viszont összejött! Az autó sokkal jobb volt” – mondta a korábbi világbajnok.
„A köröm kétségkívül elég jó volt ahhoz, hogy bejussunk a Q3-ba, de sajnos a 14-es kanyarban nekiütköztem a falnak. Nem volt kemény ütközés, de eltört a kormánymű és defektet kaptam.”
„Sokan súrolták a falat ezen a hétvégén, de egyedül én kaptam defektet! Nehéz hétvégénk van, mert egyszerűen nem találtam meg a tempót. A verseny is nehéz lesz, a Force India és a Toro Rosso ugyanis nagyon gyors a hosszú etapokon.”
„De nem tudhatjuk, hogy alakul, már az első kör után összekuszálódhatnak a dolgok, lehetnek biztonsági autós periódusok… Szóval pozitívnak kell maradnunk.”