Jenson Button, a McLaren-Mercedes brit versenyzője szerint a wokingi gárda a Kínai Nagydíj hétvégéjén még közelebb kerülhet legfőbb riválisához, a Red Bull Racinghez.
Jenson Button, a McLaren-Mercedes brit versenyzője szerint a wokingi gárda a Kínai Nagydíj hétvégéjén még közelebb kerülhet legfőbb riválisához, a Red Bull Racinghez.
Button másodikként ért célba a múlt hétvégi Maláj Nagydíjon, és nem csak a versenyen, hanem az időmérő edzésen is képesek voltak felvenni a versenyt az energiaital-gyárosokkal.
A brit versenyző Sanghajban úgy nyilatkozott, a Red Bullnak van félnivalója, ugyanis még közel sem hoztak ki mindent az MP4-26-os versenygépből.
„Az autó finomhangolásának köszönhetően remélhetőleg közelebb leszünk ezen a hétvégén” – mondta Button.
„Amikor próbálkoztunk Malajziában, változtattunk néhány dolgon, ami köridő és következetesség szempontjából hatásos különbséget jelentett. Tudjuk, hol kellene lennünk, de a különböző pályák és feltételek, hőmérsékletek és abroncsok miatt az autónak vannak olyan területei, amit nem térképeztünk még fel.”
„Vannak ötleteink, milyen irányba kellene elindulnunk ezen a versenyen. Alig várom már, hogy pályára guruljak és vezessem az autót. Voltak területek, melyekkel nem voltam elégedett legutóbb, de remélhetőleg megoldást találtunk ezekre.”
Button hozzátette, az is a McLaren malmára hajthatja a vizet, hogy az alacsonyabb pályahőmérsékletek miatt a Pirelli abroncsai kevésbé kopnak majd Kínában.
„Egy kicsit hűvösebb lesz itt, tehát a gumik degradációja kisebb mértékű lesz. De továbbra is kemény feladat vár ránk, különösen a kigyorsításoknál, a gyors kanyarok viszont nem jelenthetnek problémát.”
„Azt hiszem, közelebb kerülhetünk a Red Bull Racinghez, hiszen még nem ismerjük teljesen az autónkat, és az elmúlt versenyeken nem tudtuk tökéletesen beállítani azt. Lesz néhány fejlesztésünk is. Nem tudom, hogy nekik lesz-e, de azt hiszem, lesz néhány csapat, akik még gyorsak lesznek itt. A Ferrari versenyképes lesz, akárcsak a Renault, akiknek nagyon jó a végsebességük.”
A McLaren versenyzője hozzátette, a futamgyőzelem kulcsa az lehet, ha közvetlenül a verseny rajtjánál megpróbálják nyomás alá helyezni a Red Bull versenyzőit, Sebastian Vettel ugyanis az elmúlt két nagydíj első köreiben pokoli tempóra volt képes.
„Seb a versenyek első köreiben nagyon gyors, talán azért, mert nincs előtte senki és kihozhatja a gumikból a legtöbbet. Nem koptatja el őket, mert maximális leszorítóerő áll rendelkezésére.”
„Három másodperccel mögötte értem célba, de egyértelműen lelassult a végére. A mi versenytempónk hasonló volt az övékéhez. Tehát ha tiszta levegőt kapunk a rajtnál, nekünk is élvezetes versenyünk lehet.”