Button: Tisztáztuk a dolgot Pérezzel - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Button: Tisztáztuk a dolgot Pérezzel

ADVERTISEMENT

Konstruktívan átbeszélte a Bahreinben történteket a McLaren versenyzőpárosa, így Jenson Button nem aggódik amiatt, hogy az istállón belüli rivalizálás az eredmények rovására megy majd a jövőben.

Konstruktívan átbeszélte a néhány hete Bahreinben történteket a McLaren Mercedes Forma-1-es csapatának versenyzőpárosa, így Jenson Button nem aggódik amiatt, hogy az istállón belüli rivalizálás az eredmények rovására megy majd a jövőben.

Button kerék a kerék elleni csatát vívott csapattársával, Sergio Pérezzel a legutóbbi versenyen, a páros autói néhány alkalommal érintőre is vették egymást.

A két versenyző az eset után leült egymással, és Martin Whitmarsh csapatfőnök, illetve Sam Michael sportigazgató jelenlétében átbeszélte a történteket.

Button szerint mindez kulcsfontosságú volt, most ugyanis már pontosan tudják, mi az, ami még elfogadható egy házon belüli csatában.

HIRDETÉS

„A verseny után fontos volt leülni a csapattal, és Checóval, illetve mindenkivel átbeszélni a versenyen történteket, hogy továbbléphessünk” – mondta Button a Vodafone budapesti rendezvényén az AUTOSPORT című angol szaklapnak nyilatkozva.

„Azt hiszem, szerencsések voltunk, hogy megengedték nekünk azt, hogy versenyezzünk. Sok más csapatnál erre nincs lehetőség. De jobb tiszteletben tartani ezt a döntést ahelyett, hogy túlzottan kihasználnánk.”

„Ez már mindenki számára világos. Remélhetőleg Barcelonában is versenyezhetünk majd: tisztán, és bízunk abban, hogy a győzelemért, nem pedig a hatodik-hetedik helyekért.”

Button ráadásul úgy véli, a médiában nagyobb visszhangja volt az esetnek, mint kellett volna – pusztán azért, mert a televíziós közvetítés során bejátszották rádiókommunikációját, melyben elégedetlenségének adott hangot.

„A rádióval az a probléma, hogy azokat az üzeneteket nem a tömegnek szánom, hanem a csapatnak. Bizonyos szempontból nem túl jó, hogy a TV-társaságok csak kiválasztják azt az üzenetet, amit akarnak, mert ezek a dolgok sokszor rosszul jönnek át.”

„Nyilvánvalóan ideges voltam, de a mérgemet szerettem volna csapaton belül tartani, mert hozzájuk beszéltem, nem pedig a TV-társaságoknak.”

A 2009-es év világbajnoka elárulta, valójában sokkal jobban aggódik amiatt, hogy a McLaren képes lesz-e felállni a padlóról a nehéz idénykezdet után.

„Ami az eredményeket illeti, azok nem túl rózsásak. Viszont azt gondolom, jó irányba haladunk az autóval. Lesz néhány új elemünk Barcelonában, amelyek hasznunkra válhatnak, és építhetünk rájuk a további versenyeken. A pontokat viszont el kell kezdenünk gyűjteni, ezzel tisztában vagyunk.”

Button: Tisztáztuk a dolgot Pérezzel
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján