De la Rosa izgatottan várja a jövő évet - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

De la Rosa izgatottan várja a jövő évet

ADVERTISEMENT

Nem tartja visszalépésnek a Hispania alakulatához való szerződést a korábban a McLaren színeiben is rajthoz állt Pedro de la Rosa.

Aston Martin: nem a távolság az oka a Honda nehéz rajtjának

Nem tartja visszalépésnek a Hispania alakulatához való szerződést a korábban a McLaren színeiben is rajthoz állt Pedro de la Rosa.

A 40 esztendős versenyző 2012-ben visszatér az aktív versenyzéshez, miután két évre szóló megállapodást írt alá a spanyol kiscsapattal.

A HRT 2010-es debütálása óta sereghajtónak számít a királykategória mezőnyében, de la Rosa azonban nem gondolja úgy, hogy a megállapodással visszalépett egyet.

„Egyáltalán nem” – mondta a spanyol sofőr a COPE rádiónak nyilatkozva. „El kell mennünk ezek mellett a dolgok mellett és meg kell kezdenünk a munkát. Ez egy spanyol projekt, ez pedig számomra mindent elmond. Egy spanyol Forma-1-es csapatról beszélünk. Jelen pillanatban utolsók vagyunk, de komoly terveink vannak az előttünk álló két évre vonatkozóan.”

Habár de la Rosa tisztában van azzal, hogy nagy kihívás vár rá 2012-ben, elmondása szerint rendkívül izgatottan várja már a közös munkát.

HIRDETÉS

„Ez egy óriási kihívás, és maradhattam is volna a McLarennél, de sokkal jobban vágytam erre. Sokkal keményebb is, de egyúttal sokkal érdekesebb. Ami fontos, hogy fejlődjünk. Nem lesz nagy áttörés Ausztráliában, de lépésről-lépésre fogunk javulni.”

De la Rosa izgatottan várja a jövő évet
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján