Donnelly lesz a harmadik versenybíró Montrealban - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Donnelly lesz a harmadik versenybíró Montrealban

ADVERTISEMENT

Martin Donnelly, volt F1-es versenyző lesz a harmadik versenybíró a hétvégi Kanadai Nagydíjon – erősítette meg a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szerdán.

A volt pilóta 1989-ben mutatkozott be a királykategóriában, pályafutása azonban hamar véget ért, az 1990-es Spanyol Nagydíjon ugyanis balesetet szenvedett a Lotus versenygépével, minek következtében súlyos sérüléseket szenvedett.

Donnelly tavaly, a Koreai Nagydíjon már ellátta tanácsaival az FIA stewardjait, hétvégén, Montrealban pedig újra lehetőséget kap: Jose Abed (az FIA alelnöke), valamint Gerd Ennser (a Német Motorsport Szövetség tagja) munkáját segíti majd.

Donnelly lesz a harmadik versenybíró Montrealban
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján