Ecclestone szerint nem lesz tizenkét csapat - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Ecclestone szerint nem lesz tizenkét csapat

ADVERTISEMENT

Bernie Ecclestone szerint nem valószínű, hogy a Scorpion Racing 2013-ban részt vehet a Forma-1-ben, a döntéssel ugyanis már elkéstek.

Egy amerikai és kanadai befektetőkből álló csoport úgy döntött, felvásárolja a HRT-t, és Scorpion Racing néven indulnak a 2013-as szezonban. A csapat a HRT tavalyi autójának továbbfejlesztett változatával versenyezne idén, és Silverstone-ban lenne a központja.

Azonban a jelentkezési határidő már novemberben lejárt, így nem valószínű, hogy a Scorpion Racing része lesz a mezőnynek.

„Beszéltem velük, mondtam nekik, hogy lépjenek kapcsolatba az FIA-val, és kérvényezzék a belépést” – nyilatkozta Ecclestone.

„A HRT minden részét fel akarják vásárolni, vállalatot akarnak alapítani, majd kérvényeznék a belépést. Én úgy gondolom, hogy nem kapják meg az engedélyt, mert már egy kicsit késő ehhez. Talán jövőre majd megtehetik.”

HIRDETÉS

Az FIA megerősítette, hogy mindezidáig semmilyen hivatalos kérelmet nem kaptak, és egészen addig nem is foglalkoznak a dologgal, amíg konkrétumok nem kerülnek a kezükbe.

Ecclestone szerint nem lesz tizenkét csapat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján